Málna egy izgága, fiatal, apró fekete keverék lány, akit még január végén fogadtam be, mikor is kedves emberek elhozták Őt a bélapátfalvi szemétdombról, amihez tappancsai már rá voltak fagyva. Málna gyorsan helyre jött, kezdeti bizalmatlansága elmúlt, igazi bandatag lett. Februárban átesett az ivartalanításon, és így várta, oltása áráért a szerető gazdi jelentkezését. Ám ez hosszú hónapokon át elmaradt... Málna mindig csak pörgött, ugrált, zsongott, ha jöttek érdeklődők, de sosem szeretett bele senki barna kis őzike tekintetébe. Aztán egy napon jött egy hölgy... Egy különc, de végtelenül jólelkű hölgy. Megállt a két lépcső között, Málna kibújt a rácsok közt és mellé ült, kérlelhetetlenül mellé ült. Telefonos egyeztetésünk során már kiderült, hogy sok cica mellé kellene kertes házba nagyobb testű, fiatal fiú kutyus neki és tolószékben élő anyukájának, társnak, barátnak. A kívánságokat meg sem hallva az apró leányzó csak üldögélt a hölgy lába mellett kitartóan, és hitte: eljött az Ő napja. A hölgy megígérte, átgondolják, többen is tetszettek neki, de kétségkívül meghatotta Málna ragaszkodása. Pár nap múlva csörgött a telefonom, hogy anyukájával átbeszélték, kifestik a házat, és utána szeretettel várják Málnát!!! Végtelenül boldog lettem. A héten hívott, szombatra beszéltük meg a nagy napot, ma jött is délután, Málnára póráz került és nyakörv, papír kitöltve, oltás rendezve, remény a szívekben, hogy minden rendben lesz, és elindultunk mi hárman egy új élet felé… Málna végig büszkén, peckesen haladt mellettünk, tudta, érezte,a hosszú út végén szeretettel teli otthon várja. Hazáról megyünk hazára… Megérkeztünk, az udvaron sok kedves, ám most kissé durcás cica, a lépcső tetején pedig a legaranyosabb néni, akit valaha láttam (érdekes, Dorkámat is egy ilyen meseszerű néninek adtam múlt héten örökbe), a néni, aki a legmeghatóbb szeretettel, várakozással fogadta ezt az apró kis keveréket, akit soha nem akart senki, akit pár hónapja elhanyagolva, megtörten hajítottak egy szemétdomb mellé… Aki most büszkén őriz egy házat, bejárással van a szobába, ágya van az udvaron, 16 cica „frakk-ja” lett, és egy különc, jólelkű hölgy és egy tündéri, tolókocsiban élő nénike igaz barátja… Légy boldog, pici Málna, részemről a megtiszteltetés, hogy ismerhettelek, hogy ugráltál ajtóm ablakán, hogy pattogtál már hajnalban is, mint a gumilabda, hogy ölembe bújtál, amikor megijedtél valamitől. Látod, mondtam, hogy lesz majd, akit elvarázsol vidám, fekete kis lényed… Megtaláltuk… Ha a Jóisten is úgy akarja, egy kutyaboldogság összerakva…
Tavasz elején érkeztél, Farkaslyukból, ahol kóboroltál, csavarogtál, és már gonosz kezek kerestek Téged, elvadított kutyák elé szántak, áldozatul… Keresztül húztuk mocskos tervüket, és kérésemre Érted mentek. Egy napon érkeztél Anettel, csak te kistestű voltál és fiú. Fekete, fehér zoknikkal. Kedves, bújós, „értemjöttél-tekintetű”, ha ez így érthető. Míg az utcán sínylődtél, érzem, mindvégig tudtad, egyszer érted jövök majd, és megmentelek. És akkortól, hogy ide kerültél hozzám, tudtad, mindvégig tudtad, egyszer érted jön valaki, aki beléd szeret, téged akar és társául választ. Annyi reményvesztett nap után, annyi meghiúsult befogadás után, mai napon eljött a Te napod. Sandokan napja… Akkor virradt fel, mikor egy fiatal ember megkeresett, hogy szülei kutyust szeretnének, egy kölyök fiút. Megnézte Wesykét,és ígérte, még jelentkeznek. Így is lett. Ma eljött újra és elhozta borsodnádasdi szüleit is, akiknek tetszett, tetszett Wesyke, de valami hiányzott. És akkor feltűnt látómezejükben, lelkük látómezejében Sandokan, a fiatal, egyéves, fekete, fehér zoknis, keverék legényke, Sandokan, az ivartalanított bűbáj, aki, amikor a hintaágyon, őt simogatva, elaludtam, másfél órán át nem mozdult, hogy ne ébresszen engem fel. Előkerült a megható ragaszkodású, szeretetre kiéhezett Sandokan, és a kedves idős pár észrevétlenül beleszeretett a hűséges, barna tekintetbe. Hogy mikor találta el őket Cupido nyila, azt magam sem tudom, pedig végig jelen voltam, én már csak arra eszméltem, hogy Sandokan után érdeklődnek, kis fején egy öreg tenyér, kétszer két tekintet egymásba fúródik, és megtörténik az oly régóta várt:Sandokant kiválasztják… És már felkerül a nyakörv, boldog a kis fekete kutya, sürgölődik, élvezi a helyzetet, már morog a kerítés rácsain át a többiekre, a barátokra, hiszen tudja, egy új élet vár rá, és lélekben már elindult… A kapun kívül még elbúcsúzunk, ölelem magamhoz az apró kutyatestet, ő pedig hozzám bújik, szemeimbe néz, szinte mosolyos és köszön mindent, akárcsak én… Utolsó szavak, utolsó érintések… ez a perc is eljött… Sandokan előre ül, a bácsi ölébe, ajtózáródásig szemeimbe fúrja tekintetét, elköszön és mindenért hálás… Aztán látom, kisfejét már a bácsi mellkasára támasztja, az ő szemeibe néz immár, és most már örökké… Tudja jól, kicsi szíve mindent pontosan érez: újélet kezdődik, egy igazi otthonban, egy szerető családnál… Nálam csak megszálltál, kicsi Sandokan, a szükség idején, barátommá váltál, és a te álmod az én álmom része lett. Egy szép része. Mert kiválasztottak, Sandokan. Érted jöttek…
Csimbikét, a fiatal foxilányt tavasz végén mentettük ki Anyukámmal az uraji patakból. Emlékszem, csak amikor este megfürdettem, akkor derült ki, hogy foxterrier a drága:) Nagyon megszerettük egymást, tele volt vidámsággal és szeretettel. Egy júniusi estén azonban hirtelen rosszul lett, egyre iszonyúbb kínokat láttam rajta, sorra hívtam az állatorvosokat, de lévén éjszaka, Borsod megyében senki nem tudott segíteni. Reszkettem a félelemtől, hogy a kezeim közt hal meg...Anikó barátnőm és Ági éjszaka vágtak neki az országnak, Pestről Ózdra, hogy megmentsenek egy megmentett foxilánykát, aki olyan, de olyan fontos darabja ennek a nagy világnak. Éjjel megállt a kocsi a ház előtt, és két csodaszép lélek maga mellé vett még egyet, hogy életben tartsa a hozzá tartozó, rángatózó testet. Csimbike túlélte! Két hétig élt a klinikán, Varga dokiék gondoskodó ápolásában, Ági és Anikó felváltva jártak be őméltóságához sétáltatni és főleg, szeretgetni. Két hét múlva hazajött az én drága Csimbim, így újra kiegészült az esti sétánk, a Danika-Maryke-Dollika trió Csimbivel, az ugri-bugri foxival. A nyarat itt töltötte, volt rá érdeklődő, de végül senki nem vitte el. Igazi falkatag lett, és azt is pontosan láthatóvá tette: ő egy vérbeli drámai színésznő, akivel mindig történik valami...Átesett az ivartalanításon is, teltek a hetek, hónapok. Mígnem októberben beleszeretett egy utcabeli házaspár, magukhoz vették, sosem felejtem el, mikor vittem át, Csimbike milyen büszkén, peckesen sétált mellettem: hiszen végre ŐT választották... Boldog volt, sétáltatták is, szerették, és hogy mégis, mi vezetett ahhoz a november végi naphoz, sohasem fogom megérteni. De egy szombat délelőtt munka közben csörgött a telefonom, és ultimátumot adtak: vagy elviszem, vagy odaadják valakinek, akinek a nevét sem tudják Ezt nem engedhettem meg,egyértelműen mentem a kutyáért,és szegényt összetört szívvel visszahoztam. Hamar megszokott egyébként, bár a többiek már nem tudták úgy szeretni, mint régen,ez valamiért mindig így van a visszakerült kutyusoknál. És a szívem szakadt meg,de sétálni sem tudtam elvinni,mert Danikáék mellett Kispajtást hordtam akkor már egy ideje negyedikként,ő egy nagy mozgásigényű pincsikeverék volt,akinél a szökdösést csak így lehetett elkerülni. Öttel már nem mertem sétálni,ha meg végre volt idő külön elindulnom Csimbikével,akkor nem úgy viselkedett már, mint régen,húzott,mint az őrült,és teljesen irányíthatatlanná vált. Viselkedészavaros lett,amiért gazdái lemondtak róla...De egyébként egyre jobban lett, sokat játszott kint a többiekkel, Héráékkal aludt a lakásban, és úgy tudott örülni mindig nekem... Szegényre tudtam, hogy kevés idő jut, hogy ő többet igényel, de sajnos, rajtam kívül egyelőre nem szeretett bele senki. Hónapokon át újra senki... Ma reggel hívott egy kedves család, a környékről, akik már jó ismerősök: szoktak ennivalót hozni a védenceimnek. Mondta a hölgy, hogy nagyon szeretnének tőlem egy kutyust kedvencnek, az idős pumijuk mellé, örök barátul a kislánynak. Mivel épp Fifiért mentünk Nekézsenybe, ezért koraestére beszéltem meg velük időpontot. Jöttek ők négyen, tele szeretettel, kislánytól a nagypapáig mindenkit elfogadott a népes üdvözlőbizottság, és már majdnem az első pillanatokban kiderült: Csimbike és Anna között valami elkezdődött... A választás valóban ő rá esett, szinte el se akartam hinni, pedig már reggel éreztem, ma nagy dolgok készülődnek, nemcsak Fifi és a műtétek, hanem valami motoszkált a háttérben...A Jóisten áldást készített elő... Csimbike boldogan és büszkén szaladozott az udvaron csirkelábbal a szájában, szerte kiáltva a nagy világnak örömét: "engem választottak!" Adja az Ég, hogy ez most már örökké tartson, légy nagyon boldog, drága kis barátnőm, sétálj sokat, játsszál nagyokat és lásd felnőni kis gazdádat! A Jóisten vigyázzon Rád, Csimbike!
AJÁNLOM AZ OLDALT
