HÁROM NAP AZ ÉLET??? AZ EGÉSZ ÉLETEM???

avagy amikor Karácsonyra nem ajándék jön, hanem valami más...

   Fazekas Ildikónak hívnak, Ózdon élek és 27 éves vagyok. Egész eddigi életem arról szól, hogy állatokat mentek, boldogtalan kutyák boldogságát rakom össze, kezet nyújtok a legszerencsétlenebbeknek, otthont adok a halálra ítélteknek. Több száz kutyát mentettem meg az évek alatt. Létrehoztam egy állatvédő szervezetet (HEROSZ Ózdi Szervezete), országos ismeretségre tettem szert, Ózd egész vonzáskörzetéből és a megye több városából engem hívnak, ha segíteni akarnak egy állaton. Már külföldre is adtam örökbe kutyát. Az állatorvossal nagyon jó a kapcsolatom. Már régóta ivartalanítva, oltva, örökbefogadási nyilatkozattal adom örökbe az állatokat. Tettem mindezt önerőből, és aztán már egyre több támogatóval, segítővel, akik mind-mind meglátták a csodát ebben az egészben. Egyedül a menhely nem vált még valóra, de mostanra nagyon közel kerültünk a nagy álomhoz. Talán már csak hónapok választanak el attól, hogy az első kutya oltalomra találjon kis menhelyünk óvó falai közt. De addig is, jöttek a Jákobok, a Morzsik, a Mandyk, és valahova tenni kellett őket, míg a gazdi rájuk nem talált. Igen, szabályt szegtem, mert házanként csak két kutya lehet, de Isten lássa lelkem, úgy figyelek rájuk, hogy ne zavarják a környék nyugalmát, hogy az már legendás. Hozzám szó szerint csak bejelentkezéssel lehet jönni, hogy ne törjön ki ugatás, ha látogató érkezik. Ezek a kutyák soha nem szöknek, nem támadtak meg senkit, egészséges, láthatóan vidám, jóltartott kutyákról van szó, akik csak addig élvezik a vendégszeretetemet, míg egy jó gazdi nem talál rájuk. Igen, megszegtem egy helyi rendeletet ezzel, ám én úgy éreztem, és érzem is, hogy ez esetben a cél szentesíti az eszközt, a rengeteg megmentett élőlény élete többet nyom a latba,mint az, hogy megszegünk egy rég idejét múlt rendeletet, ezzel senkit sem zavarva. Mert leszögezem, jóban vagyok a szomszédaimmal, vannak, akik gyűjtik a kajamaradékot a kutyáknak, nem egy tőlem fogadott örökbe, és mindig nekem szólnak, ha valami állatos problémájuk akad. A mai napon bekövetkezett az, amitől mindig is rettegtem, és amiről úgy gondoltam: annyira nem sújthat le rám az Ég, hogy ez megtörténjen. Megtörtént. Mai napon, késő délután, munka és több helyen való kutyaetetés után hazajöttem, elláttam az állatokat, mikor találtam egy levelet. Egy levelet a Polgármesteri Hivataltól, amelyben felszólít, hogy 3 (!!!) napon belül tüntessem el a megengedett kettőn felüli kutyáimat. Őket nem érdekli, hogy Mandyt agyon akarták lőni, hogy Junior majdnem éhen halt, hogy Tutajost a Sajóba dobták, többüket megkínozták, megverték. Őket ez nem érdekli, csak egyedül az, hogy létszámon felüliek. Mint valami tárgyakat, felszólít, hogy dobjam ki őket, úgy gondolja, hogy aki az életét a kóbor kutyáknak adja, az majd sintértelepre viszi azokat, akiknek egy szebb életet ígért??? Mit várnak ezek tőlem, hogy dobjam a szemétbe az álmaimat, az emberségemet, azt, amitől az vagyok, aki, és amiért a Jóisten ide küldött engem??? Három napot ad minderre, ezt igazságtalannak, felháborítónak és szabálytalannak tartom! Három napot ad, hogy esélyem ne legyen lépni valamit. Mi ez, ha nem a személyem ellen irányuló támadás? Undorító módon éppen Karácsony idejére ütemezte mindezt, mit sem tudva arról, hogy ém már ajándékokat is vettem kis barátaimnak, sok jó embertől kaptak is rávalót, és ezek meg arra szólítanak fel, hogy mindezt cseréljem fel a sintértelep rácsaira. Az utóbbi időben ért annyi rossz, és én talpon maradtam, ő miattuk, értük, velük. Nekem ők adnak mindent, nélkülük semmi sincs. Ezt akarják msot elvenni tőlem, aljas módon, a Szeretet ünnepére időzítve. Végig fogom járni a szomszédokat, beszélek velük, de nem tudom elhinni, hogy valaki ennyire megjátszotta volna magát. Ha nem ők, akkor pedig meg van a bombabiztos tippem, hogy ki az az ember, akinek érdekében állhat padlóra tenni engem. Írják még azt is ebben az átkozott levélben, hogy 500.000 ft-ra megbüntethet, ha nem teljesítem a leírtakat. Ötszázezer forintra engem, aki még életemben nem láttam együtt ennyi pénzt (ha láttam volna, már lenne egy mini-menhelyem), engem, aki -és ezt bárki megmondja- szinte minden filléremet a kutyákra költöm, ennivalóra, állatorvosra, és bármi másra, ami ahhoz kell, hogy boldognak lássam és biztonságban tudjam őket. Minden elveszni látszik! Kérlek, ne engedjétek, segítsetek nekem és kutyáimnak, hogy átvészeljük ezt az időszakot. Hogy minden úgy legyen, mint régen. Nem bírnám ki, ha elveszteném őket. Segítsetek, tegyünk rendet az agyakban és a szívekben, és nézzük meg, hogy kik azok az emberek, akik e mögött a lélekteken, embertelen határozat mögött ülnek. Kik azok a nők, akik nevüket adták egy álom tönkretételéhez? Miért ez ma Magyarország egyik rizikós pontján, Ózdon, Karácsony előtt a legfontosabb és legsürgetőbb teendő? Miért kell az ünnepek nyugalmát rémálommá változtatni? Miért áll Ózd még mindig úgy az állatvédelemhez, mint évtizedekkel ezelőtt? Még mindig csak egy sintértelepre futja egy szívvel-lélekkel állatmenhely helyett. Létezik ilyen három napos határidő? Könyörgöm, élőlényekről van szó! Még a lincselőkkel is irgalmasabban bánnak, mint most velem és kutyáimmal.Muszáj lenne, hogy megértsék, nem azért gyűjtöttem be ennyi kutyát, mert úgy érzem jól magam, ha munkán kívül sehova sem járhatok el, ha reggel négykor kell kelnem, ha nem mehetek nyaralni soha, ha átrendezik a lakásom a kutyák, hanem mert nem volt más választásom! Mert vagy haza hozom, vagy meghal. Általában nem is akárhogy. Nem tehetek róla, hogy Ózd nem tudott még soha adni egy területet a menhely számára. Nem tehetek róla, hogy inkább súlyos ezreket adott ki évtizedeken keresztül a sintértelepre,  megvásárolva a halált, minthogy engem segítettek volna egy igazi, állatbarát, boldogság-orientált állatmenhely létrehozásában. Engem fenyegetnek, aki segítettem, jelzem akkor is, amikor a Polgármesteriből hívtak egy azóta is nálam élő kutya miatt (Borzas), engem vesznek elő, nem azokat, akik kidobják, megkínozzák, agyon ütik, éheztetik a gondjaikra bízott kutyát. Most nem tudok többet írni, rosszul vagyok, sírógörcsök törnek rám, és közben intézkednem kell, már amennyit tudok. Ha tudsz segíteni, akkor kérlek hívj a 70/597-8277-s számra. Szükség lenne médiakapcsolatokra, ideiglenes befogadókra, jogi tanácsokra, és minderre extra-gyorsan. Egy féléves kau-keverék (csontsoványan került hozzám pár napja) lány, kedves, aranyos, nagyon sürgősen befogadóra vár, Junior néven megtalálod a honlapomon. Ő nem bírja a bezártságot, olyankor ugat, egy teljes udvarra lenne szüksége, ahol kint lehet egész nap. És szintén sürgős Jerry, a környékbeli tacskó, aki ide jár felzargatni a nálam lévő, egyébként csendes kutyáimat. Szeretném ezeket a buktatókat elkerülni, de ehhez két jóravaló gazdi kellene, vagy ideiglenes befogadó. Ha nincs olyan, amiben konkrétan segíteni tudsz ebben a rémálomban, de mondanál pár szót, akkor nyugodtan írj e-mailt (dikuszka@gmail.com), a telefonhívásokat, mivel nagyon kivannak az idegeim, hagyjuk meg a „nagy segítőknek”.

Köszönöm, ha mellém állsz!

Ildikó, Mandy, Danika, Gyurika, Rómeó és a többiek

Ózd, 2009. december 19.