BELZEBUB ELMESÉLI…
Én egy fehér keverék kölyökkutya vagyok, és magamról szeretnék most mesélni, az eddigi életemről, ami nagyon rázósan kezdődött, majdnem bele is haltam, de aztán megmenekültem, és most nagyon jó. De várjatok, csak mindent sorra.
Egy tavaszi napon kerültem az utcára. Előtte sem volt már valami fényes a sorsom, többet éheztem, mint amennyit nyugton voltam. De aztán még így is útban lettem, és pár utcával lejjebb kitettek, konkrétan egy árokba dobtak. Én nem értettem semmit, de mit tehettem volna? Sírtam, nyüszögtem, és vártam, hogy majd visszajönnek értem. Nem jöttek. Szerencsére. Most már tudom. Mert ott nem volt jó, és akik így lemondanak rólam, hogy kiteszik a szűröm, azok nem tudnak szeretni. Nekem ott az árokban ülve, szerencsém volt. Az árulás másnapján lejjebb merészkedtem, szétnéztem, és találtam egy kedves családot, akik etettek. Mint kiderült, közben a kutyaverekedtetők is felfigyeltek rám, be akartak fogni áldozati kutyának, képesek lettek volna fiatal kis életemet ilyen durván ketté törni. Hatalmas mázlim volt, hogy a kedves család nem hagyott sorsomra, és felhívták egy ismerősüket, Ildikót, aki nemsokára meg is érkezett értem. Búcsúzkodás a kedvesektől, és ismerkedés Ildikóval és családjával, és közben a jóleső érzés a pocimban: jóllaktam. Közben volt egy kis közjáték, mert egy pásztorkutya lefeküdt Ildikó anyukájának kocsija mögé és nem mozdult. Pártfogóim mind úgy érezték, a kutya segítséget kér. Aztán némi nyomozás után kiderült, hogy gazdája van, és jó helye. Hogy miért ült le úgy, akkor és oda, ki tudja? Csak a kutyatársam, aki sajnos, nem beszél. Talán egyszer majd ő is kiadja magából valahogy, mint én a szerencsém történetét, amit most folytatok is. Ildikó (aki azóta már Anya) hazavitt, engem, a csapzott, szőrhiányos kiskutyát, és végre megismertem az állandó gondoskodást, a biztonságot és a szeretetet. Nagyon jó érzés, mondhatom. Amikor először elmentünk ahhoz a fehérköpenyes mosolygóshoz, kaptam szurikat, nem tetszett, és akkor úgy hallottam, az a bajom, hogy tele vagyok élősködőkkel, és hogy eddig nagyon elhanyagoltak. Hát, ha ez azt jelenti, hogy iszonyú sokszor aludtam el sírva és éhesen, akkor igen. De új otthonomban kaptam mindenféle jót, amitől úgy megerősödtem, hogy amikor újra mentünk a fehérköpenyeshez, ő alig ismert meg, és teljesen el volt hűlve, hogy mennyire rendbe jöttem. Nagyon büszke voltam magamra, rögtön megugattam a váróban a társaságot. Ekkor már csak egy szurit kaptam, meg mellé egy kis könyvet, és sok simogatást mindenkitől. Elbűvölő vagyok, Anya így mondja. Nos, lehet. Szóval, helyre kaptam magam, és pár hónap alatt gyönyörű kuvaszkeverékké nőttem ki egykori önmagam, és fontos része lettem a bandának. Egy napon jöttek kedves, simogatós kezű emberek, engem különösen sokáig nézegettek. De aztán barátnőmet, Diácskát szorították magukhoz. Végülis nem baj, mert én itt nagyon jól elvagyok, gondoltam, csak valahogy nem értettem, miért NEM akartak engem? Aztán eltelt egy hét, és ezek a kedves, nyugalom-szagú emberek újra jöttek, hoztak magukkal egy végtelenül kedves, szeretet- és húsleves-szagú nénit, aki magához ölelt engem, majd Anyát, nevemen szólított, és gyönyörűnek látott. Anya elbúcsúzott tőlem, nem értettem én ezt akkor, csak azt láttam, hogy sírva ölel magához az, aki eddig a legbiztosabb, legszeretetteljesebb volt az életemben, és azt suttogja: „vigyázz magadra, kishaver, nagyon fogsz hiányozni. Ha baj van, segítek. De nem lesz. Légy nagyon boldog, pici Belzebubom!” És én elindultam. A kedves magyar néni karjában, Szlovákia felé, Diácska közvetlen szomszédjába. Azóta is nagyon jól vagyok, imádott Gazdim már hívta is Anyát, akinek emléke halványult, hiszen itt nagyon boldog vagyok, de sosem felejtem el. Kutyaszívem minden hálájával gondolok rá, és az utcabeli kedves emberekre, akik nem mentek el mellettem, úgy mint annyian, és megmentettek a szörnyű halál elől. Köszönöm mindenkinek, aki bármivel hozzájárult ahhoz, hogy én most itt legyek, a legszeretőbb Gazdinál, Diácskával, boldogan, egészségesen! Nekem összejött az élet, pedig nem így indult. Csak kellettek hozzá a jó emberek, a szeretet-szagúak. Maradok tisztelettel: Belzebub
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|