Az arlói halott kutyákról Ózdi Valóság cím alatt olvashattok itt, megrázó képekkel:

//heroszozdiszervezete.gportal.hu/gindex.php?pg=32280981

Az újabb:

Március 3-án ismeretlen bejelentő (ismét egy kutyasétáltató) tájékoztatott róla, hogy Ózdon, Drótos-tetőn, a tévé torony után, északi irányban kb. 500 méterre, nejlonnal letakart kutyatetemekre találtak. Még aznak kimentünk, és sajnos ismét meg kellett győződnünk, hogy a bejelentés igaz! Egy felnőtt, németjuhász szuka és egy kisebb, kölyökszerű szuka kutyus (szerintem a kölyke, de ez csak megérzés) feküdt élettelenül egy nejlon, és egy rakás szemét alatt. A szívem ott a helyszínen megszakadt. Ez a két, láthatóan nem is rosszul tartott kutya egy torz lelkivilágú, gonosz ember áldozatául esett, és az életükkel fizetett ezért. Nem tartom valószínűnek, hogy ha valakinek elpusztul a kutyája (pláne kettő), akkor kihozza az Isten háta mögé, ahol a veréb is csak ritkán jár. Vagy eltemeti, rosszabb esetben elviteti a gyepmesterrel. De nem viszi ki a nagy semmibe, távol mindentől. Ilyet az tesz, aki rosszat csinált, és el akarja tüntetni a nyomokat. A két kutyán nem látszik külsérelmi nyom, talán mérgezés áldozatai lettek. A kisebbik pofija a fájdalomtól láthatóan eltorzult... A nagyobbik mintha csak aludt volna. Már nincsenek ezen a világon, többé nem örömködnek, nem ugatnak postást, nem kergetnek macskát... Valaki úgy döntött, nincs hozzá joguk. Kezdem azt venni észre, hogy míg az ártatlanok (mint ez a két kutya is) bűn nélkül bűnhödnek, addig a bűnösök büntetlenül tehetbek szinte bármit, ami a világ romlását, az emberek gonoszságát tükrözi vissza. A rendőrségi feljelentést a HEROSZ Ózdi Szervezete nevében megtettem, a hatósági fotók ismét elkészültek, és várom a csodát....

Addig is! Kérem, aki ráismer a képeken látható, megölt kutyákra, kérem, azonnal jelezze felém. Ahogyan az arlói áldozati kutyusok esetében is, most, a két, valószínűleg megmérgezett kutya esetében is úgy érzem: valahol rendes gazdájuk volt, ahonnan ellopták a kutyákat. Ki kell derítenünk, honnan tűntek el kutyák. Kérem, aki úgy érzi, valahol furcsa dolgot tapasztalt kutyák ügyében (gyakran cserélődnek a kutyák, vagy bármi, ami gyanúsnak tűnik), jelezze azt felém. Kérem, aki elpusztult kutyát talál, és úgy látja, vagy feltételezi, hogy nem természetes úton halt meg az állat, mindenképpen jelezze a Szervezet felé!

Egy hét alatt négy halott kutya!!! Már félek elindulni kutyát sétáltatni. Honnan kerülnek elő újabb áldozatai az emberi kegyetlenségnek???

Kimondva továbbra is az van: nincsen itt semmi gond az állattartási kultúra körül!

Ózd, 2010. március 6.

Fazekas Ildikó

dikuszka@gmail.com

0670/597-8277

www.gportal.hu/heroszozdiszervezete

2009. július 5. Borsodnádasd. Lakossági bejelentés, terhes kutyus a pihenőben, a nádasdi tetőn, - nagyon rosszul van.

Egy putnoki állatvédőt kértem meg, hogy szaladjon ki velem Nádasdra, ugyanis emlékszem, végig telefonáltam a várost, és senki nem ért rá. Éreztem, az a kismama kutya ott, a semmi közepén, nagyon rosszul van, hasában sok kicsiny élettel. Tudtam, hogy fogy az időnk, kétségbeesetten kutattam az agyamban szóba jöhető nevek után. Mindenki lerázott. Aztán nagy levegő, és felhívtam azt a putnoki hölgyet, aki épp előtte lévő napon talált rám, telefonon beszéltünk, sokat, és ígérte, ha fuvar kell, szólhatok. Nem volt más lehetőségem, rá kellett kérdeznem, eljönne-e Ózdra, hogy kimenjünk Nádasra.. Elsőre igent mondott. Végzett a munkájával, kocsiba pattant, menetközben felszedett engem, és míg versenyt futottunk a halállal, beszélgettünk. Mindketten meg akartuk menteni a kismamát. Már elterveztük, hova tesszük, már a jövőjén gondolkodtunk, mikor célba értünk, a pihenőnél. Szétnéztünk, megtaláltuk a rózsaszín plédet, amivel a bejelentő a fekve is szédelgő, a melegben  is reszkető kutyát betakarta. Ám a pléd magában hevert, előtte érintetlenül a víz, az ennivaló, amit szintén neki tettek le ugyanezen kezek. Füttyögtünk, pisszegtünk, bementünk az erdőbe, a fák közt botladozva kerestük a kutyát. Talán megindult a szülés, gondoltuk, és rendületlenül kutattunk. Először csak a kiáltást hallottam: "gyere, itt van", de Őt még sehol sem láttam. Épp az ellenkező irányba ment, belefeküdt egy sáros pocsolyába, és ott halt meg. Élettelen testét találtuk már csak, egy testet,, mely bűn nélkül szenvedett az utolsó utáni pillanatig. Ő nem kapott esélyt. Megszólalni sem tudva tekertük a rózsaszín plédbe, majd beletettük Őt egy zsákba, és végtisztességet vettünk tőle. Mai eszemmel csak azért is feljelentést tettem, de akkor, a 2008-as csalódásomat követően (hirtelen lezárt nyomozás) nem láttam át ennek fontosságát. Így őt már csak a lelkünkben őrizzük, haláláért senkit sem vonnak felelősségre. Legalábbis itt nem... Bár az sem mellékes, hogy valószínűleg bizonyíték hiányában lezárták volna ezt az ügyet is, mint előtte már többet is.

A kocsiban hazafelé nem volt jó kedvünk, elmúlás-szaga volt még a kárpitnak is, és az órák ezen a napon mind megzavarodtak: késtek. Elkéstek. Hogy legyen valami szép is a kutyus emlékében, nevet adtunk neki - Solya lett, mert egy poc-solyában szállt el szép kutyalelke.  Elképzeltük, hogy biztosan szép kis gyerekkora volt, vidáman élt, és örömködött, felnőtt, őrzött egy házat, becsülettel, de aztán valami elromlott. Amitől a leginkább félek, hogy nem romlott el, mert soha nem is volt szép. De azért én abba kapaszkodom: szerette ezt a kutyát életében valaki. Ám az élet nem tartogatott hosszú éveket Solyánknak, egy szerelem hozta el a halált. A kutyus vemhes lett, és innentől elég valószínűnek látszik a folytatás. "Gazdája" nem kívánta az általa feleslegesnek ítélt szaporulatot, és úgy gondolta, ennek  érdekében a házát, családját és őt évek óta becsülettel őrző kutyáját is feláldozhatja. Mindent a cél érdekében... Mérget adhatott neki, de arra sem ügyelt, hogy legalább gyorsan ölőt válasszon. Ki tudja, miféle szer okozhatta e kismama kutya iszonyatos fájdalmait, és vehette el életét, és magzatait is.  Én belenéztem ennek a kutyának a szemébe. Élettelenül is azt kérdezte: miért árultál el??? Akinek ez a fájdalmas kérdés szólt, annak azt kívánom, sose találjon igaz barátot magának, és élje meg az árulás totális kínját, mígcsak él, és utána egészen az Örökkévalóságig. Mert lehet, hogy itt nem kell számot adnod várandós kutyád és világra nem jött kicsinyei életéről, de eljön majd az, ahol és amikor kell, ezt ne feledd.

Ezen a szomorú napon ültem be először Edit kocsijába, akivel, akkor, ott a szerpentin tetején, a fák közé húzott élettelen kutyatest felett, életre szóló ígéretet tettünk: ha rajtunk múlik,  többé nem késünk el!

Utószó: Rengeteg utat megtettünk azóta közösen, vittünk szoptatós pitbull anyát az éhhalál elől az ország másik végébe, vittünk kölyköket sosem hallot falvakba, őzikét a Hortobágyra,  mopszkeveréket az állandó bántalmazás elől, Matyit a rá váró borzalmak elől egy nyugodt városba, messze az itt folyó borzalmaktól. Sokszor érkeztünk az utolsó pillanatban, de a mai napig nincs kutyamentő országjáró  kaland, amiben ne lennénk szívesen egymást kiegészítő társak. A sors fintora, hogy a drámai nyárvégi napon, amikor imádott Daisykémet elvesztettem, akkor is együtt voltunk, és együtt késtünk el... Úgy látszik, nekünk életfeladatunk, hogy versenyt fussunk az idővel, és a szív beleszakad, de néha elkésünk...Isten Veled, Solya! Ahol Te vagy és kicsinyeid, ott nincsen árulás.

2009. október 17., lakossági bejelentés, a Tesco környékén két kutya fekszik a bokrok közt, az egyikük jó ideje ugyanabban a testhelyzetben. Talán még nem késő... Bejelntő értem jött pillanatok alatt, és már ott is voltunk. A borkok közt bújtak meg. Illetve már csak Ő, a pici, aki hősiesen védelmezte társát, nem tudva, nem értve, hogy akit őriz, az már csak egy élettelen test. Valaki nagy erővel és sebességgel elütötte őt, telibe kapva az életért ugró testet, majd hátra sem nézve, tovább hajtott. Kutyánk elvánszorgott a bokorig, maga után csalva a kicsit, még ekkor is rá vigyázva, őt óvva a száguldó gyilkosoktól. A bokrok közt, kis társa hű védelme mellett elszállt egy kutyalélek, el erről a világról, el egy másikba, ahol nincsenek száguldozó hóhérok, halált osztó kamionosok, csontot törő karosszériák. Ott már nyugalom van, és békesség, ám kis társad ezt nem értette meg, és követelőzve ugatta a világba: "a barátomat akarom!". Úgy megvigasztaltam volna, úgy magamhoz öleltem volna, hazahozni, megnyugtatni, úgy akartam, de nem volt rá lehetőség, ugyanis nem tudtuk megfogni. Iszonyúan meg volt rémülve, a tekintetét sosem felejtem el. A semmit sem értő, riadt kutyaszemeket. Hosszas próbálkozás után végleg eltűnt a látókörünkből. Halott barátjának megadtuk a végtisztességet, nem bírtam volna ki, ha az épphogy kihűlt testét lélek nélküli emberek meggyalázzák. Banditának neveztem el, ha életében megismerhetem, biztosan ez a név illett volna rá. Egy huncut, játékos, kedves kutya volt, ránézésre is, akinek az értelmetlen halálától egész nap rázta a lelkem a hideg. Szomorúan telt a nap további része, nem ment ki a fejemből a két barát. Azt hittem, ettől nehezebb már nem lehet, hiszen végülis senkin sem tudtunk segíteni. De rájöttem, a szomorúság, a fájdalom is megtudja hatványozni magát. Este csörög telefonom, egy izgatott, reménykedő női hang kérdezi, nem fogadtam-e be a kutyájukat, mert kiszöktek, és az egyik nem ment haza, csak a társa, a kölyök, pedig össze voltak nőve, és a gyerek csak sír egész este, meg hát ők is idegesek, mi lehet Pocakkal. Félve kérdeztem, hogy nézett ki a kutya, és fiú vagy lány volt-e. Világos barna, szakállas, középtermetű fiú. A válasz elhozta életem egyik legnehezebb pillanatát: nekem kellett elmondanom az érezhetően aggódó családnak, hogy barátjuk, Pocak, meghalt, és már mint Bandita, fekszik egy méltó helyen. Először teljes csend, aztán elszorult torok érthetetlen suttogása, majd eszméletlen sírás. "Nem, Pocak, nem!!" hallom egy kisgyermek őszinte fájdalmát, és a szívem azonmód ketté hasad. Egy őrült száguldozó, vagy egy mobiltelefonjára figyelő sofőr nem csak egy fiatal kutya életét törte kettté, hanem egy első barátság szentségét is- Pocak két igaz barátot is maga után hagyott, és szerintem az ő gyermek-kölyök lelkük ezt sosem fogja tudni igazán feldolgozni. Ez a történet arról szól, hogy amikor azt hisszük, hogy menő a száguldásunk az utakon, vagy a ritmusra figyelő vezetési módszerünk, akkor valójában életeket veszünk el, és szíveket törünk össze. Most őszintén, megéri???

Utószó: bár az eseményeket sokan látták, sem autót, sem rendszámot nem látott senki... Ha őket ütnék el, ők mit szólnának ahhoz, hogy aki tudja, ki tette, az félelemből vagy közönyből, de hallgat. Mint a sír. Mint Bandita sírja...

Fazekas Ildikó

2010. február 17., Farkaslyuk, Szilvásváradi út kanyarjában

Ketten megyünk, állatvédők, Csokvaományra, bejelentésre. Beszélgetünk, viccelődünk, amikor az egyik kanyarban feltűnik egy folt. Egy kis folt és egy még kisebb. Kutya és vértócsája... Szegény apró tacsilegény talán éppen a szerelmet kergette, amikor átgázoltak Rajta, és kettétörték a szerelmet, az életet, a kutyasorsot. Gyors halála lehetett (remélem!), már az útról sem tudott lemenni. Ott feküdt, vérbe fagyva, miközben sorra húztak el az autók mellette, fölötte, hála Istennek, hogy rajta nem. (A gázolót leszámítva, sajnos.) Mi voltunk az egyetlenek, akik részvétteli, szomorú arckifejezéssel megálltunk ott a kanyarban, hogy lehúzzuk az útról a kutyust, és beletegyük egy zsákba. Rena vállalta, hogy elviszi a sintértelepre, ahol sajnos dögkútba kerül a test, de azzal nyugtattam magam, hogy a lelke már jó helyen van, nyugalomban, békességben. Három féle emberhez szólnék, nem ítélkezve, csak érdeklődően. Te, aki elütötted, aki lelki-ismeret furdalás nélkül átgázoltál Rajta, kioltva életét, és vissza sem nézve, tovább mentél, miért érzed magad többnek attól az ártatlan kutyától? Ti, akik elmentetek, elsiettetek az út közepén fekvő, elgázolt kutya mellett, kitől várjátok majd az irgalmat, mikor bajban lesztek? Kitől vártok majd méltó végtisztességet, ha magatok körül a világot (legfőképpen a gyerekeket) arra tanítjátok: egy haldokló vagy már eltávozott élőlényt figyelmen kívül szabad, sőt, kell is, hagyni, hiszen mi közünk van nekünk az ő bajához, fájdalmához... Harmadjára szeretném megkérdezni azt a kutyatulajdonost, akinek pár méter kerítés felállítása, vagy esetleg csak megjavítása nem ér meg annyit, hogy a kutyájuk biztonságban legyen, tőlük azt kérdezném, az ő életük mennyit ér? Hány kerítésléccel egyenértékű? Persze, nem biztos, hogy ez a kutyus mindig szökdösött, de nagyon gyakori, hogy a kutyák azért végzik egy autó kerekei alatt, mert egyes gazdák felelőtlensége, figyelmetlensége és közönye végtelen tud lenni. Végtelenebb, mint az a pár méter hiányzó kerítés, amiért egy élettel kellett fizetni. Isten Veled, kis szerelmes hős, aki ott lelted halálod, abban a kanyarban, amely Téged már az Ég felé vitt tovább!

Ha szeretett a Gazdi, és máskor mindig vigyázott Rád, akkor végtelenül szomorúan tudatom Vele, hogy Te, a kis fehér-barna foltos tacsisrác Farkaslyukból, már nem ezen a világon szaladozol, hanem ott, ahol nincsenek száguldozó gyilkosok...

Fazekas Ildikó

Sajnos, itt a legújabb borzalom...

2010. március 9. lakossági bejelentés (buszsofőr szólt) Tábla buszfordulóban két elrejtett kutyatetem.

Kiérkeztünk, megtaláltuk a zsákot és a plédet, kibontottam mindkettőt, és iszonyatos kép tárult elénk: két csont soványra éheztetett, nagyon rossz állapotban lévő, németjuhász keverék kan holtteste. Egyikük orrán és fülén harapásnyomok, másikuk feje felismerhetetlen.

Nem, ezt már nem lehet bírni lélekkel. Milyen emberek azok, akik ilyet tesznek az ember legjobb barátjával?

Feljelentést a HEROSZ Ózdi Szervezete nevében megtettem, hatósági fotókat készítő rendőröket csak másnap tudtak velem kiküldeni. Még a két járőr is elhűlt a látványtól. Azonban a rendőrség, észrevételem szerint, nincsen kellőképpen felkészülve az ilyen helyzetekre. Sem állatorvos, sem sintér nem érkezett ki az órák alatt, amit ott töltöttünk, utasításra várva. Először elhívtak, majd visszaküldtek minket, végül újra távozásra szólítottak fel. A testeket ott hagytuk, és a szívem egy darabját is. A kutyák teljesen egyértelműen bűncselekmény áldozatai lettek, nem tudom, ennek megállapításához miért kellett engem arra kérni (egyelőre nem hivatalosan), hogy saját költségemen csináltassak igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot és véleményt, több százezer forintért? Az egyik kutyus feje a felismerhetetlenségig fel van dagadva, szemei sem látszanak, pofija fájdalmas vicsorba szaladt, miközben itt hagyta ezt a, számára csak kegyetlenséget jelentő világot. Ezek a kutyák hetekig, vagy inkább hónapokig éheztek, bántalmazásban volt részük, és harapások nyomait viselik. Ezt a két kutyát bejentés alapján a szervezetünk találta meg és jelentette be, igazságtalannak tartom, hogy a vizsgálatok kifizetésére kötelezzenek ezért. Nyomokat kellene keresni, embereket, akik tudnak sok mindenről, információkat, bűnösöket. 2009 során bejelentések alapján eljutottam egy olyan "emberhez", aki az elmondottak alapján jó állapotban lévő kutyákat gyűjt be, majd lefogyasztja, kiéhezteti, legyengíti őket.  A begyűjtött információk szerint ezeket a kutyákat eladja, mikor már járni is alig képesek, ha pedig valamelyik éhen hal, azoknak tetemét a környéken eltünteti. A több helyről begyűjtött információk minket teljesen meggyőztek, azonban, sajnos, mire kiérkeztünk, már csak az állítólag saját kutyákat találtuk, akik ekkor (még) nem voltak rossz állapotban. Több alkalommal, rajtaütésszerűen, kimentünk, azonban a végén már életveszélyes fenyegetésekben volt részünk. A tulajdonos durván elzavart minket, ezzel meggyőzve végképp hangoztatott ártatlanságának ellenkezőjéről.  Ám azóta óvatosabban zajlanak a dolgok, a környék pedig rettegésben, most már nem mernek információkat átadni. A nyomok az eladott, kiéheztetett kutyáktól valószínűleg a viadalokig vezetnek. Hiszen mi másért lenne szükség legyengített kutyákra, ha nem azért, hogy azokon nagyon rossz emberek kedvükre "gyakoroltathassák" vérengző harci kutyáikat? A suttogások, a név nélkül elmondott tapasztalatok is ezt tükrözik. A buszfordulóban kitett kutyák csontsoványak, rajtuk sérülések... A rendőrség szerint ez miről szól? Vagy szerintetek? Nézzétek meg a képeket, nagyon felkavarók, a rövidebb bundájú kutyus annyira sovány, hogy a bordái szinte kiszúrták a bőrét... A másikuk is csak azért látszik kevésbé vékonynak, mert nagyobb a szőre, ám megtapogatva egyértelműen hosszantartó éhezés nyomait találni rajta is.

Ki látja még úgy, hogy itt minden rendben van??? Ki látja még úgy, hogy errefelé nem zajlanak viadalok? Nincsenek harapások százával a testeken, az igaz, azonban valószínűnek tartom (ez az én véleményem), hogy szegény odavetett páráknak már annyira nem volt erejük, hogy a végső célra már nem tudták őket igazából felhasználni.

Bármivel is függ össze a dolog, ez a két kutya kegyetlen kínokat élt át, ki tudja, mióta, az evés örömét talán már emlékezetből sem ismerték ők ketten... És ki tudja, hanyan élnek még így, hanyan várnak megváltásra, segítségre, a világ pedig húzza az időt, eltusol, nem mond ki, mellébeszél, ki tudja milyen indokból, hallgat. És nem siet a földi pokolba kényszerített állatok segítségére... Hanyan járhattak már így, akikről nem is tudunk, és hanyan fognak még így járni, mire valami valóban megmozdul? Elérve hozzájuk, és megmentve Őket...

Ha valaki felismeri a két, németjuhász jellegű kan kutyust, kérem, jelezze felém. Továbbra is kérem, aki bárhol gyanús állattartást tapasztal (gyakran változó összetétel, jó állapotban odakerült kutyák legyengülése, kutyasírás, verekedésre utaló jelek, egyebek), az azonnal értsítsen, akár név nélkül is! 

Ez a két halál ismét Égbe kiált!!! Miért kellett Nekik így végeznie? Miért nem vigyáz az állatokra a hatóság kellőképpen? Miért akarják a feljelentőre terhelni a vizsgálatok díját? Miért nem mondhat véleményt ezekben az esetekben a város leglelki-ismeretesebb állatorvosa? Hol, kinékl vannak a válaszok?

Ózd, 2010. március 11.

Fazekas Ildikó

www.gportal.hu/heroszozdiszervezete

dikuszka@gmail.com, 0670/597-8277