...mert hogy mi nálunk most volt Karácsony! Nagy várakozás előzte meg részemről a szombati napot, amikor is tudtam, hogy sok-sok ember, sok-sok adománnyal, ajándékkal, nekünk összegyűjtött holmikkal fog érkezni. Lázas portörölgetésben voltam, amikor érkezett az első közeli hívás: Arlóban járunk, mondta Linó. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem, és a csendesebb kutyákkal kint az udvaron minden autóban azt néztük, kik ülnek. Aztán egyszer felbukkant két kocsi, mely erre kanyarodott, és az egyikből felvillant egy integető kéz. Megérkeztek! Linó, Eli és anyukájuk, és Csabi bukkant fel az egyik autóból, a drága Gitta és a személyesen eddig még nem ismert Erdélyi Kriszta szállt ki a másikból. Innentől olyan egyszerre történt minden, emberek, puszik, öröm, kipakolás, kutyanevek, Rebeka csitítgatása, nevetés, Gittát öleljük meg még egyszer, zsákok, dobozok, ugrándozó kutyák, bámészkodók az úton... kivételesen emberek érkeztek hozzám, és nem állatok, ehhez először még hozzá kellett szokni. A kutyák nem tanúsítottak ellenállást az új barátságok irányába, főleg miután tepertő került elő az ezer zsák egyikéből. Sorban álltak az osztogató és simogató kezek körül. A bepakolást nem egy rövid műveletként kell elképzelni, és közben az járt az eszemben, mi minden kincset rejthetnek a zsákok, dobozok és szatyrok, és milyen öröm lesz bontogatni majd, az egész már előre izgalom és öröm határtalan keverékével töltött el. Amikor már mind kapun belül lehettünk, kiengedtem a többieket is, és a különböző kutyabuksik élvezettel fogadták a vendégeink simogatását. Még éppen csak hogy körbemutathattam, hogy ki kicsoda, amikor újabb autó gördült a ház elé, megérkeztek Losonci Ági és Egervölgyi Marcsi, és HAZAJÖTT GYURIKA! Az ő története még tavaly kezdődött, amikor betört fejjel, sántán befogadtam, aztán kétszer örökbe adtam, mind kétszer -önhibáján kívül- visszajött, majd feljelentettek, és így tavaly Karácsonykor Őt és Borzast a HEROSZ bp-i otthona átvállalta. Gyurika hamar gazdira is lelt, azonban -ki érti?- ismét visszavitték. A napokban beszéltem a menhelyvezetővel, és azt mondta, az én ugra-bugra vidám kutyám megtört odabenn, pedig szeretik, gondoskodnak róla, de a mozgásigénye nincs kielégítve, és valami más is hiányzik. Rögtön éreztem: haza kell hoznom. Itt meg lesz az a valami más... Lázas fuvarkeresés, némi bonyodalom, majd Ági, aki pl. Csimbike és Foltos fontos útjainál is főszereplő volt, ismét segítségünkre sietett, egyeztetett, lebeszélt, érte ment, ölbe vett, simogatott és haza hozott! Haza hozta Gyurikát, akit tavaly éppen Karácsonykor engedtem el a nélkülembe, és most, amikor a barátaink Karácsonyt varázsoltak nekünk egy őszi hideg napon, most visszakaphattam Őt, és ő visszakaphatott minket... Hamar beilleszkedett, szaladozott, ugrabugrált, szagolgatott, ismerkedett egy régi-új élettel. Olyan, volt, mint régen: még lefényképezni is alig sikerült, mert egy pillanatra sem állt meg. Volt ám itt koromba bújt Bütyök, mindenkinek udvaroló Sziszi, masszázst kihízelgő Lüsszi, és még a nemrég érkezett, beteg, megvert Amanda is tett néhány kört, a simogató kezek és finom falatok sokaságának Ő sem tudott ellenállni. Az öreg Medvét Eliék régi ismerősként köszöntötték, a vén csontok már nehezen mozognak, és most már fáj is az élet, de azért még ő is kiballagott négy felé álló lábaival, és szétnézett fél éve birtokba vett uradalmában. Maca és Kriszta első látásra egymásba szerettek, Twister pedig igaz barátként várta és fogadta Gittát. Twisternek, a parvot egy hét alatt legyőző kis hősnek egyébként is nagy sikere volt: szaladozott, játszott, kunyerált, hízelgett - ÉLT! Még az idegenekkel bizalmatlan Picúrok egyik fele is előmerészkedett a pince védelméből, Kicsi Picúr, összeszedve minden bátorságát, kíváncsiságtól hajtva előjött rejtekükből, mert látni akarta, mi is ez a szokatlan esemény az ő udvarukon. Cirkáló nem látszott ki a zsákok közül, Yoni pedig előadta a nagy műsort, hogy ő egy jól nevelt kutya. Roziék a kertből, Haverék a kiskertből figyelték az eseményeket, örömmel fogadták a tepertőt, a finom sütiket és a dicsérő szavakat. Az emberek simogattak, becéztek, fényképeztek, etettek, az állatok pedig örömmel állták ezt. Csupán Héra ugatása volt az, amit szokás szerint nem lehetett leállítani, ő egy különleges egyéniség (egynapos korától én neveltem cumisüveggel), nagyon nehezen tud idegenek felé nyitni, azonban nekem mondta: örült a látogatóknak és  köszöni szépen az ajándékokat. Mert hogy mi annyi mindent kaptunk, hogy ha megbírnám állni, és csak naponta bontanék ki egy-egy dobozt, zsákot, csomagot, akkor Karácsonyig minden napra jutna valami... Eliék múltkor is utánfutóval jöttek, most is kitettek magukért. Linóval ki is kiáltottuk a jelszót: Linóék ritkán jönnek, de akkor nagyon:) Mindenki zsákokat, szatyrokat nyomott a kezembe, fel fogni sem tudtam már, mi kitől és honnan származik... Hoztak ők mind sok-sok ajándékot, cuccot, nekünk szánt ezer kincset, és küldtek a távolból is annyi szépet és jót, hogy még szóhoz jutni is elfelejtettem, pedig ez ritka jelenség nálam. Surányi Andi és ismerősei, Tóthné Mócsány Edina, Kriszta anyukája, Laura, egy ismeretlen nevű hölgy, ők azok, akiket meg tudtam jegyezni, mentségemre legyen mondva: ömlöttek rám az információk. Jött sok zsák táp, konzervek, sütik, rongyok, paplanok, nyakörvek és tálak, betadine és kötözőszer, bolhairtó, macskaalom tartóval, és jött, jött, jött a ketrec, az én depressziós, Pestről mentett hörcsögöm vágyott új lakhelye. Érkezett sok-sok ruha, nekem, plédek, törölközők, ágynemű, tisztítószerek, tusfürdők, testápolók, mindenféle kincsek fürdőszobába, konyhába és hűtőbe, süti, csoki, hajcsat, vágyva vágyott szennyes kosár és elemlámpa, és sok-sok cipő, papucs, csizma... Ezt nem lehet elmondani. Ezt csak én tudom átélni, hogy milyen az, amikor végre kényelmes és szép cipőt vehetek fel, mikor a századjára elhalasztott ruhavásárlás  -mert mikor összegyűjtök valamire, akkor úgy döntök, hogy most előbb ivartalaníttatom Szaffit, az fontosabb, most inkább meggyógyíttatok egy utcán élő cicát, most meg kell Twisterkének a második oltás, szóval, az a szép felső, az a meleg pulcsi, az a vágyakozva nézett nadrág, az még mind- mind nélkülözhető - lényegtelenné válik, mert itt van minden, amit csak szerettem volna, zsákokban, dobozokban rejlik ezer álmom, és én már tudom, az estém csodaszép lesz... Lassan indulni kell vendégeimnek, a búcsúzás sosem szeretem, mert mintha valami véget érne, de tudom, hogy nem így van, ezek az emberek a szívükben elvisznek minket, Bütyök koromtól szutykos pofiját, a leselkedő Picúrok kíváncsi tekintetét, Yoni és Sziszi kedvességét, Amanda riadt, de már bizalommal vegyülő lényét, Einstein, Panda és Cirkáló szerelmi háromszögét, és az én határtalan örömöm, ami még a szavakat is elnyomta bennem, ezt mind-mind magukkal vitték Ők, vittek azoknak is belőle, akik láthatatlanul itt voltak és maradtak az ajándékok közt. Mert hogy mindenki itt hagyott magából valamit nekünk, túl a küldött dolgokon, túl minden máson, itt hagyta az érzést, amit százszor, ezerszer is kibonthatok odabent, a szívemben, és akkor is mindig, újra és újra ott lesz... Kriszta maradt még, és amit eddig is tudtam, az csak még erősebbé vált bennem: meg lehet szeretni embert ismeretlenül is. Mégis milyen jó volt, végre nem sorokat olvasni, nem telefonon át hallani, hanem élőben beszélgetni, megmentett kutyáktól körülvéve. Persze, Maca mindvégig a közelünkben volt, hiszen igaz barátság szövődött ma ember és állat közt az udvaromon. Miután nehéz szívvel Krisztát is elengedtem, először az udvaron álltam a kincseink közt, aztán a szobámban, és idekaptam, odakaptam, de nagy nehezen legyőztem a kíváncsiságom, mert tudtam, még vendégek érkeznek. Nemsokára csörgött is a telefon, hogy már csak negyedóra, és itt vannak, ugatósak be, én ki, izgatott várakozás, megint, ma már sokadjára, és begördült a nagy kocsi utánfutóval a háta mögött a ház elé. Megérkeztek Anikó és Peti. Öröm, puszi, néhány mondat, és aztán mintha a forgatókönyv ismétlődne: zsákok, cuccok sokasága, bútorokkal kiegészülve, ki a kocsiból, le a ház elé, fel a lépcsőn, be az udvarra. Én abba belefáradtam, hogy ők csinálták:) A kutyák kisorakoztak, már rutinosan fogadták, hogy ismét vendégeink jöttek, simogató kezek, hízelgő kutyák, régiek köszöntése, újak megismerése. "Nézd, ő Einstein, mellette Panda, ott elől az Haver, ez a sötét arcú, ez Bütyök, ott bent, ő Amanda, tudod, akit megvertek és fáj a lába, nézd, őt találtam a piacon, Szisziék látod, megismernek, nézd, a Picúrok is kinézegetnek..." és így tovább, szép lassan mindenki előkerül, és az udvar is megtelik, zsákokkal, asztalokkal, szekrényekkel, ruhákkal. Anikóék hozták Szabóné Szabó Zsuzsa által küldött rengeteg cuccot is, úgyhogy az esti bontogatás egyre végtelenebbnek tűnt fel lelki szemeim előtt. Héra most nem ugatott, régi, jó barátként üdvözölte Anikót, mancsát nyújtogatva, marasztalva. Még maradtak, még beszélgettünk, az elromlott kályhát fényképezték, majd ők is elindultak,magukkal víve, amit mi adhatunk... Ezután már csak Surányi Andi ismerőse volt hátra, aki azért jött, hogy elhozza még azokat az Andi által gyűjtött és küldött cuccokat, amik már Eliékhez nem fértek be (!). Ezeket a zsákokat is átvettem, a kutyákkal való teendőket befejeztem, és aztán jött maga a valóra vált csoda, a bontogatás, krémek és tusfürdők bűvöletében, ruhák izgatott próbálgatása, ez a cipő azzal a nadrággal, ez a poló azzal a pulcsival, az a  kék adidas kabát meg az a bordó, amikkel szerelem volt első látásra, azok a szép kis fekete felsők ... ez megint olyan, amit leírni nem lehet. Ahogyan azt az esti, másfél órás fürdést sem lehet szavakban átadni, amikor mindent kipróbálva, megszagolva, megérintve, csak engedtem magamba az egész nap rengeteg élményét, az emberek és a kutyák arca váltakozott bennem, és boldog voltam. Ezt nem tudom szavakkal átadni, ezt megélni kellett... Ahogyan azt is, mikor Szuszikót szűkös lakhelyéről átköltöztettem a ketrecbe, beletéve minden egyes dolgát, és aztán egy teljes órán át nézni, ahogy a kis hörcsöglélek ismerkedik a nagy hellyel, az új otthonnal. Köszönöm ezt a napot, köszönöm, hogy visszakaptam Tőletek a tavaly elvett Karácsony estémet. Gitta azt mondta előző nap a telefonban, hogy mindent hoznak, csak meleget nem tudnak. De, drága Gittám, igenis azt is tudtatok, mert annyi melegséggel töltöttetek fel, ami nem engedett fázni minket éjjel, és még ma is, kora hajnaltól, itt van mindnyájunkban, minden teli tányérkában, minden tükör előtt próbálgatott ruhadarabban, minden csepp, fájós mancsra kenegetett kenőcsben és betadine-ban, ott volt a cicák reggelijében, és a csomagokra vetett minden egyes mosolyomban ott van ez a melegség. Elhoztátok nekünk a szeretetet, és mi mellé tettük a mienknek, hitet hoztatok és bizalmat a holnapban, és nyugalmat az álmaimba, mert tudom, vannak barátaink, akikre számíthatunk, akik gondolnak ránk mindig, és jó szívvel. Mit adhatunk hát mindezért mi cserébe Nektek? A legtöbbet, mi éntőlem telik. Ebéddel, palotával, nagy dínom-dánommal szolgálni én nem tudtam, és nem is tudok. Én boldog kutyákat, megmentett lelkeket, ember és kutya, kutya és kutya közti igaz barátságokat, mindenen túl ívelő gondoskodást tudok mutatni, egy udvart, egy házat, ahol mindenkinek helye van, ahol mindig telik a tányérok. Egy udvart és egy házat, aminek minden lakója látta már az embert gonosszá válni, odakint. Mert itt bent többé nincs rossz ember, nincs verés és éhezés, megszűnnek az átkóborolt hideg éjszakák, nem zárnak el rideg rácsok, megnyugodhatnak a lelkek és a testek. Én ezt adhatom nektek, ivartalanított, fényes bundájú, barátságos, oltott, meggyógyított, vagy éppen kezelt, szeretettel teli kutyákat. Őrizzétek meg szívetekben Macát, Gyurikát, Twistert, a Picúrokat, a félszemű Gömböcöt, az öreg Medvét, az okos Einsteint, a triumvirátust a kertben, a koromtól fekete Bütyköt, és a többieket. Este a tepertő, reggel a táppal kevert konzervek, a cicáknak a tőkehalmájfilé, az új plédek, paplanok, tányérkák, olyan boldoggá tették az én kis barátaimat, és ott voltatok Ti is azokban a szép percekben, amikor közéjük ültem az új székemen az udvaron, és ki-ki, tányérjától elvonulva, kezembe bújt, egymás után szépen lassan minden jelenlévő, fölöttünk a Jóisten, bennünk a nap minden élménye, és még egy megnyert fogadás öröme is, körülöttünk a kincsek, és ekkor, ölemben a két rámenősebbel, arra gondoltam, ilyen jó már régen volt.
Tegnap akartam én mindezt megírni, de másképp alakult... Maca és Cirkáló a nekik hozott meleg plédek és rongyok tetejében aludtak el. Én, mint rendes gazdi, követtem kutyáim példáját: hajnal három körül, a rengeteg cuccal körülvett ágyamban, a ruhák, ajándékok, kincsek tetejében, új ruhába felöltözve, égő lámpánál elnyomott az álom, amely csak szép dolgokról szólt, és míg aludtunk, végig mosolygott a Jóisten.
Fazekas Ildikó
Ózd, 2010. október 24.

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!