ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Jákob, Mandyke, Kertészvilmos és a Többiek

Három hét technikai szünet után szeretném Veletek megosztani, mennyi minden is történt  házunk táján.

Először is kezdődott minden Jákobbal, akiről egyik vasárnap jöttek el szólni. A rendelőnknél kóborolt már napok óta, csontsoványan.A rendelő átmenetileg üres, felújítás előtt áll. Valószínűleg ezért érezte biztonságban itt magát a borzalmakat átélt, fiatal, kb. másfél éves németjuhász jellegű, szakállas fiú. A szomszéd fedezte fel, mert az ő kutyájához járt játszani.Még aznap este lesétáltam megnézni, vittem neki kaját, és felmértem a helyzetet. Hamar rájöttem, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen megfogni, mert ez a kutyus rettegett. Letettem a kaját, de addig nem közeledett, míg arrébb nem mentem, ha közelítettem volna felé, egyből elszaladt. Nyoma sem volt benne támadó kedvnek, a félelmen kívül mást nem is láttam rajta. És valami mégis mélységes reménykedést, de az tényleg nagyon mélyen volt. Szó sem lehetett róla, hogy elvigyem. Még nem tudta volna megszülni magából a bizalmat felém, egy ember felé. Hagytam bőségesen neki élelmet, és haza indultam. Nagyon féltettem őt egészen másnap estig, míg újra mehettem hozzá. Többek között az is aggasztott, hogy tudtam, másnap munkások mennek, akik Isten tudja, milyen lelkületűek lesznek. Gondolok itt például a praktikeres cica-ügyre. Próbáltam is egy-két, annál a cégnél dolgozó embernek szólni, hogy ne bántsák a kutyust, de éppen mind máshol dolgozott. Út közben imádkoztam, és megadatott a megnyugvás: Jákob ugyanott várt, a kerítés mellett pedig víz állt, egy nagy festékes vödörben. Ezúton is kifejezem: a Jóisten áldja meg ezeket a munkásokat. Odaadtam a finomságokat Jákobnak, aki már most picit ismerősként fogadott. Megetettem,de most is ugyanúgy elszaladt előlem, mint tegnap. De talán mintha árnyalatnyit bátrabb lett volna most. Kedden újra mentem, láttam, készül az új támfal, hamarosan befalazzák a kertet, és Jákob, akár bent reked, akár kint szorul, elveszíti az utolsó reménysugarat is a másmilyen életre. Tudtam, valahogy meg kell őt fogni, mielőtt a sintér viszi el.Ekkor már kimondottan örömmel, farokcsóválva, szájat nyalogatva várt, ám a távolság továbbra is megmaradt. Most nem adtam neki enni,leguggoltam, és egy-egy falattal csalogattam inkább magamhoz, ám ő csak nem akarta, hogy megfogjam. Az utolsó pillanatokban ugrott el, vagy már azt sem engedte, hogy megközelítsem. Mielőtt végleg elveszítem a bizalmát, lépnem kellett. Most még minden elugrás után visszafeküdt velem szembe, úgy egy méterre. Fogtam magam, és én is lefeküdtem. Nem értett végképp, de ez nem ébresztett benne félelmet. A hátamon feküdtem, beszéltem hozzá, és közben egyik karomat lassan felé nyújtva, kaját kínáltam. Hosszas gondolkodás után Jákobom úgy döntött, nem szalad el, kúszott egy picit előre, és nyújtotta a nyakát. A soha vissza nem térő alkalom adott volt. Közben miliméterről miliméterre haladó másik kezemmel hirtelen felgyorsulva, megragadtam a zsinórt a nyakában. Jákob felszisszentett, éreztem, az ujjam nehezen megy be a zsinór alá. De nem engedhettem el, fogtam, közben beszéltem hozzá, nyugtatgattam, szájába adtam a falatot, majd az oda készített pórázt rátekertem a nyakára, mellé ültem, kerestem az utat a teljesen rémült kutyalélekhez. Aztán indulni kellett volna már, de ahogy megérezte, hogy a pórázt meghúzom rajta, szinte sokkot kapott. Felállt két lábra, a rettegés tüzelt szemeiben, és mindenáron szabadult volna. Abbahagytam, mellé léptem, átöleltem, és tanácstalan voltam, hisz egyértelmű volt: nem tudok vele haza sétálni. És ekkor a Jóisten megint megmutatta a maga hatalmasságát: a szomszéd felbukkant a kerítés túloldalán, és felajánlotta, hogy hazavisz minket. Nem sokidőm volt hálát mondani, ki kellett találni, hogy vigyem ki innen? Mivel a pórázt nem erőltethettem, ezért egyedüli megoldásként felemeltem őt, és úgy léptem át vele a magas lépcsőféleséget. Nem tudhattam, hogy reagál, felnőtt, sokat szenvedett kutya, hiszen sokszor még a "sima" kutyák sem szeretik, ha megemelik őket. Arca az enyém mellett volt, de ahogy a szemeibe néztem, tudtam, Jákob nem fog ezzel visszaélni. Tekintetében az ült: "rád bízom magam. Tégy velem, amit akarsz, talán a szívem mélyén érzek valami olyasmit, hogy segítesz, hogy nem fogsz bántani". Elvittem a kocsiig, útközben magamhoz öleltem, aztán beszaladtam a többieket bevinni, és a hölgy mondta, hogy jött volna utánam, mászott ki a kocsiból az én új pártfogoltam. Az udvaron először nagyon félt, és mikor láttuk, hogy a zsinórt nehéz lesz  lesz eltávolítani, biztonságból inkább kikötöttük. A láncon imét rohamot kapott, még nagyobbat, én még ilyet nem láttam. Felállt a kutya két lábra, szemében tömény félelem, két mellső mancsával jobbra-balra kapkodott, fejét pedig, szűkölve, minden irányba rángatta, mintha el akarná kerülni az ütéselet. A szívem majdnem megszakadt. Mikor nagy nehezen megnyugodott, jött az újabb fekete leves: ki kellett vágni a zsinórt a nyakából, ami lerántásakor szakította magával a húst. Borzalmas volt. Első este nagyjából nyugodtan telt, kapott enni, félve, de engedte magát simogatni, a fásban kapott nyugodt, meleg kis otthont. Az elején még nem mertük a többi lakónak bemutatni, magában volt kint kisidőket az udvaron, de inkább próbálta kipihenni az átélt borzalmakat. Két napig egyébként sem mert kijönni a fásból, az a kicsiny odú jelentette neki a biztonságot, az első helyet, ahol nyugodtan hajthatta álomra a fejét, teli pocival. De még így is időbe telt, mire elhitte, hogy nem éri bántódás. Mondom, két napig csak egy-két lépésre merészkedett ki az udvarra, és az első gyanús hangra szaladt vissza. Rajtam kívül mindenkitől nagyon félt. Testén találtam több sebet, mintha lánccal ütötték volna, biztosan kikötve bántották, a húsát vágó zsinórral a nyakában, és ezért félhet ennyire, ha úgy érzi, megkötötték. A szívem már eddig is sebzett érte, de egyik este, mikor ültem bent vele a fásban, fejét ilyenkor az ölembe hajtotta, volt, hogy így aludt el, aztán egyik nap bizalma jeléül lefeküdt a hátára, lábait széttárta, és engedte, hogy a hasát simogassam. Ekkor vettem észre, hogy "ott" is érte találat, a kegyetlen "ember" a legérzékenyebb testrészét sem kímélte. Istenem, mit szenvedhetett már ez a kutya. Mára mindez a múlté. Jákobból igazi felszabadult, vidám, bújós kutya lett. A lányokkal már teljes barátságban él, mindnyájuknak udvarol, élvezi a boldogságot, a teli tányérokat, hízik is szépen, a napokban ivartalanítva is lesz. Értelmes, rendkívül jóindulatú, mindenkivel szemben barátságos. Napjában százszor megölelgetem, és megígérem neki: többé nem kell félnie soha. A hála, mely árad Jákob egész lényéből, hihetetlen erővel tud feltölteni.
De menjünk szépen tovább, mert vannak még jövevények szép számmal. Bár Jákobot kedden hoztam el, mégis vele kezdtem a sort, hiszen már vasárnap megismertem. És éppen első utam vezetett hozzá, mikor csörgött a telefonom, és szóltak: kiskutyákat kaptak fel verekedtetős zmétládák elől, akik éppen áldozati kutyáknak kívánták használni őket. A megmentők befogadni nem tudták őket, így bukkant fel az életünkben még aznap este Lui és Amstrong. Két tüneményes, nagytestű kölyök fivér, akikbe nem lehetett elsőre nem beleszeretni. Amstrong a vagányabb, úgy néz ki, mint a Vukban a kutya. Hosszú orr, logó fül, barna szín, fürkész szemek. Testvére, Amstrong, mint egy kis sündisznó- mackó keverék, egy plüss kutya, egy játékbocs, és ő a gyámoltalanabb, akit szüntelen szeretgetni kell, és aki eléd sétál és feldobja négy lábát az égnek, hogy simogasd a hasát. Felfoghatatlan, hogy ez a végtelen báj, ami kettőjükből áradt, hogy pergett le azokról az embernek nem nevezhető szörnyekről, akik a kínnal teli halálba vetették volna őket. Számomra az, hogy Lui és Amstrong éljen, milliószor fontosabb, mint hogy az ilyenek éljenek. Amstrong egy nap híjján egy hetet élvezte a vendégszeretetünket, a közösség jelentős tagjává vált, játékos, vidám egyéniségével. A bátor kiskutya a lehető legjobb otthonra talált, egy végtelenül kedves házaspárnál. Az új "anyukával" abszolút egy hullámhosszon mozgunk sok-sok mindenben, hamar barátságot kötöttünk, és ő is új kiskutyájával. Az "apuka" szintén csupa jóindulat. Amstrong, nevét megtartva, egy boldog otthonba indult tovább. És a Jóisten úgy akarta, hogy ha már megmentette ezt a két kis lényt a maga kegyelmességével, és elvezérelte őket hozzám, akkor már teljessé is teszi a történet sikerét. Bár istentelen emberek kegyetlen halálra szánták a két kis teremtménynek, de nekik mégis sikerült. Nem csak Amsti, Lui is a lehető legjobb otthonra lelt, egy nagyon kedves családhoz, igazi állatbarátok, többször fogadtak be kutyusokat, megválogatják az új gazdit. Ezt én is így teszem, és ők abszolút átmentek a vizsgán. Lui már igazi bandatag lett, éjszakai helyét a gang sarkában szépen elfogadta, sokat játszott, és minden "nagy kutyának" volt hozzá egy-két jó szava. A kölyökkörbe teljesen beilleszkedett, Micikét és a két később érkező apróságot is barátjául fogadta. Kismackóm tegnap találta meg végleges otthonát.  
Csütörtök volt, munka után beugrottam a boltba, mikor megcsörrent a telefonom. Idegen szám. Tudtam, valaki segítségre vár. És még mennyire így lett. Azt hiszem, soha annyira szerencsétlen sorsú kutyával nem találkoztam, mint Mandy. Soha ennyire nem volt még szüksége körülöttem senkinek irgalomra és oltalomra, mint ennek a számomra csodaszép kutyának. A hívás Csernelyből jött, egy hölgy volt, hogy a faluban kóboról pár napja egy szörnyű állapotban lévő közepes kutya. Bundája vöröses, már ahol van, mert hogy a hölgy szerint rühes, de annak is olyan csúnya módján, hogy ő még ilyen csúnyát nem is látott. Több helyen a húsa is kint van. A vadász már leakarta lőni, tiszta irgalomból, mert annyira sajnálják. A presszónál eteik, de senki nem tud többet tenni. A hölgy engem kért, vigyem el onnan és altattassam el az orvossal. Megbeszéltük, hogy ezt nem kell ennyire elkapkodni, mármint az altatást, és hogy szívesen kimegyek, ha értem jönnek, és elhozom őt. Aztán úgy alakult, hogy megfogták ők, és hozták egyenesen ide.Az egész család sajnála szívből a sanyarú sorsú kutyust. A csomagtartóból egy rémült, csontsovány, iszonyú állapotban lévő közepes testű kutyuslesett ki, aki nem tudta, mi vár már megint rá, mit kell még elviselnie. Ölbe vettük, bevittük, és neki láttunk megismerni őt. Mandyke kislány, körülbelül féléves, mint a teknőctarka, vörös-fekete cicáknak, olyan a bundája. Valóban, ahol még van. Tiszta seb és vastag pikkely. Retteg, és végtelenül gyenge.Borzasztó megható, ahogyan megy. Lábai szörnyen duzzadtak, ezért nehezen tud rálépni, amit úgy old meg, hogy mind a négy lábára megpróbál egyszerre rálépni. Első este csak evett és aludt. Ekkor még arra gyanakodtunk,hogy felgyújtották. Kenőccsel bekentük a bőrét, tűrte, hálásan hagyta. Másnap, az állatorvosnál kiderült, hogy tévedtünk a diagnózist illetően. Annyira rossz körülmények közt élt egész eddigi életében, hogy egy örökletes bőrbetegség terítette le ilyen csúnyán. Hosszadalmas, de gyógyítható. Mandy az első napoktól kezdve hihetetlen bizalommal van, szeretetigénye pedig óráról órára nő. Mindent megenged, kamillázást, kenőcsözést továbbra is hálásan viseli, bundája és bőre egyre szebb. Az első napokban Guberálósnak is elneveztem, ugyanis csakis úgy járkált az udvaron, hogy orra a földön, és szimatolt, ételmaradék után kutatva, minden morzsát megtalált, de a tányér az teljesen idegen volt számára. Ám hamar megszerette. Minden falatot hálásan fogad, a vitaminjait is megeszi, zokszó nélkül bemegy a helyére, ha Mardukék jönnek ki,és már teljes összhangban van a Bandával is. Az első másfél hétben begörbített háttal, előre szegett fejjel közlekedett csak, mára már felegyenesedett, egyre jobban kibontakozik az egyénisége, és az, ahogyan ő szeretni tud, nos, azt én életunt, depressziós embereknek írnám fel gyógyszerként. Bújik, törleszkedik, szemeiben pedig ott látod: "nem hittem volna, hogy még ilyen is lesz. Köszönöm neked. Mindig szeretni fogsz, igaz? Én mindig szeretni foglak." Visszatérve Mandyke guberálós múltjára.Ahogy én látom és érzem: ő nagyon rossz helyre született, ahol minden téren elhanyagolták, sosem szeret. Aztán, mikor a csúnya betegség jelei láthatóak lettek, undorodni kezdtek az általuk tönkretett kiskutyától, és kihajították valahol, a semmi közepén. Ki tudja, mennyit ment, mennyit kóborolt ez a kutya, éhesen, orrával a földet szántva, égő börrel, lázasan. Ment duzzadt lábain, amin felszakadozott a bőr, és háromszorosára dagadt mind a négy. Ki tudja, honnan indult, és hol mit kaphatott a lélek nélküli és sivár emberektől, hányszor üthették, rughatták, alázhatták meg azért, mert irgalom helyett iszonyat támadt bennük. Pedig inkább ők az iszonyúak, és úgy érzem, ahol és akinél ez a meggyötört kutya irgalmat kapott, ott megjelent a Jóisten, ésáldást és megkérdőjelezhetetlen jót vitt magával. Esténként, ha kint ülök az udvaron, és Mandyke végtelen szemébe nézek, úgy érzem: aki ezt a kutyát legrosszabb állapotában is szépnek tudta látni, az egy pillanatra csodát élhet át: úgy láthat, ahogy Isten. Mandyke egy ideje már játszik, ha örül, négy lábon ugrál, de egyébként már könnyebben mozog. Hallatta már a hangját is, beleszól a többiek dolgába, önbizalma erősödik, mióta úgy látja magát, ahogyan mi őt: egy csodaszép, kedves, megismételhetetlen kutyának.
Időben ezutánra esett, hogy Amstrongot elvitték. Annak másnapján pedig el kellett engednem azt, aki majd öt hónapot élt velünk, a Banda masszív tagja lett, itt érett lánnyá, harcias kis vagányból komoly, megfontolt kishölgy lett. Az én kis Zoécskám gazdira talált. Egy család fogadta be, akik négy hónap mellőzöttség után (az első hetekben nem volt elvihető, immunhiányosan jött) őt válaszották, és érte jöttek. Zoét nagyon megviselte az elválás (engem is), de azért már feloldódótt, ugatja az idegeneket, és mióta egy nagy kutyabarátot is ismerhetek a családban, ahova került, aki ráadásul fel is karolta Zoét, még nyugodtabb vagyok. Az idős házaspár, a gazdik, végtelenül szimpatikusak, egy jóravaló kutyát kerestek, a maguk tisztességes, gondoskodó módján nagyon szeretik Zoét. De azért nagyon hiányzik az udvarról.
Következő napon már korán reggel hétkor hoztak egy kb.féléves tacskólányt, akit egy autókereskedésnél hajítottak ki a kocsiból előző este, de szerencsére szerető kezekbe került a kiscsaj, akik kocsi hijján egy estére vigyáztak a kölyökre, reggel pedig hozták. Diácskát. Mert hogy így hívják. Korom fekete, erősen tacskós kislány, külsőleg kiköpött Dezsőke. Végtelenül kedves, ragaszkodó, játékos. Nagy mókamester, és a tolvajlás magasiskoláját végezte. Cigis doboz, telefon, szendvics,mindegy,mindent egy pillanat alatt eltulajdonít. De nem lehet rá haragudni.
Ez hét elején volt, hét végén, éppen bográcsoztunk, mikor csörög a telefonom, az a hölgy hív, aki szólt nekem Jimmyről, az azóta már szerető otthonba került, de akkor még szomorú kutyáról, akit magára hagytak. Most egy másik miatt hívott: egy sebzett fejű, sebes börű kiskutya kóborol már napok óta a faluban. A cseppség, mire ő rátalált, már összeesett az árokban. Most evett, de nincs helye senkinél, ha pedig kint marad, azt mondta, biztos, hogy verekedtetők kezére jut. Érte mentünk Anyáékkal, és rögtön beleszerettünk. Egy kis szerencsétlen, mégis keménykedő, vagány kiskutya, aki rögtön a karomba fészkelte magát. Közben a kocsink mellé ült egy pásztorkutya is, a bejelentő hölgy é a szomszédok osszan nyomozták, hogy van-e gazdája a kutyának, vagy őt is kihajította valaki. Álltunk ott, kiskutyával a kezünkben, én már azon járattam az agyam, hogy hova tudom majd tenni, a ktuya nem mozdult a kocsi mellől, az öcsémmel örök barátságot is kötött. Amúgy épp egy kocsi után futott, mikor mellénk ért, és ott ragadt. Aztán kiderült, hogy van gazdája, mindjárt jönnek is érte vissza, és ráadásul nagyon jó helye is van, tanyán él, egy jómódú családnál, több pásztortársával egyetemben. Megnyugodtunk, de azért jó lenne tudni, hogy vajon mit akart mondani nekünk ez a kutyus. Nélküle, ám a kiskutyával jöttünk vissza, aki a keresztségben a Belzebub nevet kapta, és valóban egy kisördög, ám a szeretnivalók közül. Másik neve az, hogy Különvélemény, mert valóban mindenhez hozzá szól, mindenről véleményt formál, és simén behajtja a többieket, pedig ő a legapróbb. Belzebub szépen helyre fog jönni, ő is immunhiányos, ebből eredően bőrbeteg, de nincs úgy előre haladva, mint Mandynél.
De még mielőtt folytatom, kik jöttek még, elmesélek pár dolgot.
Laráról(ő az, akit kihajítottak a "gazdái" a kapu elé, és ha vissza akart menni, megrugdosták), nos, Laráról kiderült, hogy nem vemhes. Valószínűleg csak álterhes volt. Ő egy csodaszép, optimista, szertelen fiatal németjuhász keverék, aki olykor alaposan feladta nekünk a leckét. Például akkor, amikor megszökött a tüzeléstől hajtva, és csak hosszas kergetőzés után engedte magát megfogni, néhány km lefutását követően. Egyértelművé vált az ivartalanítás, jövő hétre kapott időpontot. Nem csak őt, most már sorra a többi csajszit, Lizát, Fánit, Borzast, Diácskát is be kell ütemezni. A már gazdiknál élő Dezsőkét sem hagyom ki. A fiúk sem usszák meg. Bobby, a királdi szemétlerakó mellett, az éhségtől és gyengeségtől összeesett Bobby csütörtökön már át is esett a műtéten. Ugyanis az itt töltött hetek alatt megerősödött, kikupálódott. Most, az altatás közben a fülét is megtudta vizsgálni a doki, mert az már nagyon fájt neki, és nagyot is hall rá. Kiderült, hogy nagyon csúnya fülgyulladása van, gyógyszereket kell szednie, és hosszas kezelés jön. Ezt leszámítva Sir Bobby nagyon jól érzi magát, a jóindulat továbbra is árad belőle, Rómeóval egész jól elvannak, két bohókás agglegény a kiskertben. Jákobnak keddre van időpontja, szóval, beindult az ivartalanítás. Két egykori kóbor nőstény cicát is sorra veszünk, a szerető új gazdikkal közösen. Micike köszöni szépen az érdeklődést mindenkinek, egyre jobban van, bár még biceg, de rendületlenül játszik, viháncol.
És hogy meséljek a máshol élőkről is:A Keleméri Feketék néven elhiresült páros nagyon jól érzi magát ideiglenes otthonában Szekszárdon. Átestek az orvosi vizsgálatokon, a csonkolt lábú lánynak műteni kellett a fülét, már lábadozik, és gondos kezekben gyógyulgat. A Csépányról Kecskemétre szakadt, végleges gazdihoz került Sunny szintén ivartalanításon fog átesni. Kicsit szökős és kajla, de a gazdi imádja, óvja minden lépését, és elkövet mindent, hogy rendben menjenek a dolgok. Pajtás szintén Kecskeméten, Georgi Debrecenben, Picúr és Dorka Érden, boldogan, felszabadultan élik életüket.
Közelebbre evezve: barátaim, a Várkonyon túl élő kutyusok, akikhez minél gyakrabban próbálok kijutni, mostanában egész jól megvannak. Ám történt szomorú, fájdalmas esemény is. Került ki két új kölyök, Bagira és Rajmund,a nagy kennelbe kerültek, nem is volt velük semmi gond, azon kívül, hogy néha majd éhen haltak, mire mentünk. De aztán kikerült közéjük még egy kölyök, Gizda, és bevitte a Parvot.A két kamaszodó kölyök beleesett. Következő alkalommal félve mentünk ki: kit találunk ott. Bagirát és Gizdát találtuk. Rajmund már az igazak álmát aludta a föld alatt, lelke pedig már a Jóisten tenyerén volt. Van egy felnőtt új kutya is, Herceg, illetve Borisz, imádnivaló,(vicsorog,amikor örül) csak nagyon féltem, le ne lője a vadász. Apropó vadász. A Karácsonykor lelőtt AnyaPicúrom ügye sokat haladt, most éppen ott tartunk, hogy mosakodnak a Miskolciak is, és persze itt meg állítják, hogy azt a kutyát nem lőtte le senki. Érezhetően nem számítottak rá, hogy valaki ügyet csinál, és most nagyon kényelmetlenül érzik magukat. Sajnos, BarnaPicúr terhes lett, ezen lesz még mit fájdítani a fejem, KicsiPicúrt jó lenne ezt megelőzendő, gyorsan ivartalanítani.Vagy a kint lévő Herceget, aki a legtutibb apajelölt.A lezárt helyen élő Rexi, a németjuhász, néha már zörgősre fogyott, de azért, most, hogy itt a jó idő, a gazdájuk is többet van kint, és ha nem is túl bőkezűen (maga is szegény ember), de gondosan bánik velük, bár igaz, hogy csak a maga módján. Sajnos, a Parvot például nem ismerte fel.Marika néninél úgyahogy rendben vannak a dolgok, de a befogadott állatkái egyre többet esznek, neki pedig egyre kevesebb a pénze. Pisti befogadott kutyusai egész jól megvannak, de ott is égetően sürgető lenne mielőbb ivartalanítani a lány Macit, mielőtt Zeusz szemet vet rá, és újabb alom születik. Gina öregesen, de megvan, a macsekok egyre soványabbak, mert egyre többen vannak (Gina kutya gazdái minden kóbor macsekot bevonzanak a környékről, a maguk szélsőséges, eseménydús életritmusukkal, ki tudja miért. Két kiscica született (elkelne a fogamzásgátló) most csak, szerencsére, egyiküket, kis fekete-fehér mákszemkét nagyon jó helyre sikerült odaadnom. A másik cseppség viszont mindösszesen 3 napot élt, a szívem megszakadt érte, az idős, sovány Oszi nem volt hajlandó szoptatni. Későn tudtam meg.A szomszédban kikötött (méteres láncra), víz és élelem nélkül ott felejtett, rettegő Macit már egy ideje etetgettem. Aztán egyszercsak nem volt ott. Azt mondták, a "gazdái" visszajöttek érte, és elvitték. Egyáltalán nem örültem ennek a fordulatnak, többé már rá sem láttam. Nem hagyott nyugodni a dolog, kísértettek a félelemmel teli szemei ennek a nagy fekete kutyának. Aztán, mikor mentem a kis cicáért,Gináékhoz, nagy öröm ért: Maci ott volt az udvaron, vidáman szaladozott, és bár félve szaladt el, incselkedve vissza-visszajött enni. Ha segítek az ő etetésében is, biztos, hogy elmaradhat azon az udvaron, ott legalább nem bántják. A Piaci cicáknál az egyik nöstény világra hozott két kölyköt, akikért sokat aggódtunk mi néhányan, akik fontosnak érezzük őket. Egyszercsak eltűntek. Épp a hatalmas délutáni vihar környékén. Egy hét múlva jött a jó hír: aki annak idején Cica-Mica esetében segített, most ismét őrangyalkodott. Kerítésen kívülre esve találta a két kis apróságot, ő nem tudta, hova valók, jött a vihar is már, haza vitte őket, és azóta cumival, tápszerrel nevelgeti a tesókat. Az üzemi cicák is meg vannak, ám az ő sorsuk nem sok jót tartogatott még eddig nekik. Nem tudok a kis vadócoknak gazdit találni, és az a kedves hölgy, aki régóta gondozgatja őket, szinte semmi segítséget nem kap. Szeretném az eddiginél sokkal gyakoribbá tenni azt, hogy egy kis kárpótlásként a kemény élet miatt nagy szeretet-csomagot kapjanak ezek az ártatlan, üzemi területen  megszülető és élő cicák. És persze rendszeresen fogamzásgátlót is, hogy minél kevesebben szülessenek meg erre az életre.
Újra keresett az a végtelenül jóérzésű hölgy, aki Pajtás sorsát egyengette Dubicsányban, most egy kis csivavakeverék apróság miatt, akit fényes nappal dobtak ki egy kocsiból (rendszám, persze, nincs). Abban maradtunk, hogy másnap érte megyek Anyával, addig ő belopja magukhoz. Aztán olyan szépen alakultak a dolgok, hogy már onnan egyenesen gazdihoz ment a védtelen kis apróság, Barcikára vitték, becsületes, jó gazdik. Egy három éves putnoki németjuhász is bajba került, ő is szerencsésen gazdira lelt helyben. Állatorvosra visszatérve, már szinte mindennapos vendég vagyok, és sorra viszem a pácienseket. Műtétek, kezelések, oltások. Danika is beteg most, húgyúti fertőzése van. Közben több új kutyus is van, akinek sürgősen gazdit találni, mert mindnyájan nagy bajban vanak, legfőképp Maci, aki már egyszer kóbor kutya volt, szerető otthona lett, de most újra bajba került. Szóval, történtek az események mifelénk minden téren.
ÉS akkor most visszatérek az új lakókra. Mert még nincs vége a sornak. Csak már nem kutyusok következnek.
Most pénteken hívtak délelőtt, egy kóbor anyacica két érintett kölyke miatt, a Családsegítőtől (milyen szép reklám nekik, hogy a cicacsaládokon sem restellnek segíteni), és mivel nem volt más megoldás, a két fekete legényke jött ide. Már volt egy nagyon jó gazdijelöltem egy fekete kiskandúr részére, úgyhogy egyikük nem is töltött itt sok időt. Az apró lény belesimult egy hatalmas tenyérbe, és elindult egy meleg otthon felé. Árnyalattal nagyobb fivére, Kertészvilmos most is épp itt nyávog a lábamnál,szörnyen szeret hangot adni mély felháborodásának, fúj mindenkire, és úgy érzi, hogy ő rettenthetetlen. Muszály imádni. Mielőbb gazdira vár, nehogy bele essen valamibe nálunk.
Aztán most jön az igazi flash: ma hazahoztam egy párnapos őzgidát!!! Nem viccelek, komolyan, de még én sem teljesen tudom felfogni, hogy itt van nálunk egy őzike. Az egész úgy kezdődött (mert természetesen nem úgy keltem, hogy ma hazahozok egy erdei patást. Napközben dolgozam, mikor hívott egy hölgy, már ismerem a kutyájuk révén. Kétségbeesve mondta, hogy a férje hazahozott az erdő széléről egy picike őzikét, mert hogy órák óta ott sírt szegény. Nem tudják, mit csináljak vele, az orvso azt mondta, vigyék vissza, de az nem jó ötlet, mert szerintük, ha már ember megsimogat egy őzikét, az anyukája otthagyja örökre. Ennek utána néztem és kérdeztem: valóban így van. Ha így visszaviszik az apróságot, szörnyű kínok közt meghal, kiszárad. Még rá sem bólintottam, már azon imádkoztam magamban, hogy sikerüljön. Megbeszéltük, hogy munka után egyből érte megyek, már ne vigyék vissza, megpróbálom. Anya vitt ki, az öcsém is jött, nem mertem megmondani, hogy miért is megyünk ki, végig titkoltam, mert nem akartam végig hallgatni, hogy úgysem sikerül. Hiszen tudtam én, hogy kockázatos, és feladat lesz a javából, és borzasztó lesz, ha nem sikerül, de nem tehettem mást: az anyukája már nem várja így vissza őt. Én viszont már vártam. Mikor kihozták plédbe bugyolálva, azt hittem, elolvad a lelkem ott helyben. Én még ilyen megtestesült ártatlanságot nem láttam. Ici-pici, botladozó, sírós, kedves őzgida. Anyáéknak is csak egy pillanat kellett, hogy elvesszenek a nyílt, barna tekintetben. Vettünk neki kecsketejet, bébivizet, cumisüveget, és aztán irány vele haza. Cseppnyi kezdeti ellenállás után szépen cumizik, pihenget, alszik, kedveskedik, méghozzá hihetetlen módon. Törleszkedik, nyújtja a nyakát, tartja a kis fejét, puszilgat, dörgöli az orrát, eszméletlen érzés. Már letettünk szőnyegeket, hogy ha szeretne kicsit lábakat próbálgatni, ne csússzon el a padlón. A teremtés egyik csodája például a lába, ami három tagból áll, sorra nyújtja ki, úgy áll fel. Én eddig szinte semmit nem tudtam az őzekről (mint tavaly ilyenkor a vadgalambokról), látni is inkább csak a tévében láttam, meg képeken, erre most itt van egy élőben egy mellettem, és simán megtanulhatok róluk mindent. Bambinó (mert hogy fiú a drága) most már egyre komolyabban úgy gondolja, hogy én vagyok az anyukája. Persze, ennek kapcsán én is mindent elkövetek, eszméletlen gondoskodást hoz ki belőlem. Ha éhes, sír, ilyen hangot még nem hallottam. Szépen, ügyesen cumizik, próbálja tanulni a stabil járást (még az elején tart), ha jóllakott, simogatásra vár, szeretgetni kell, puszilgatni kell, ő pedig ugyanezt adja vissza. Ha elégedett mindennel, mindkét fülét rezegteti. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, szinte senki nem biztat, de ez a csepp Bambinot egyáltalán nem izgatja, ő teszi a dolgát: eszik, alszik, kalandozik, és szeretetet varázsol maga köré. Hihetetlen érzés, hogy ez a 25-30 centis kis csíkos őzgida itt alszik mellettem. Az ágyban, teljesen természetesen, mintha az erdőben is párnák közt hajtotta volna álomra a kis fejét. Életre szóló élmény ez a erdei vad az életemben, hálás vagyok, hogy ilyeneknek lehetek részese.

Nos, eddig terjed a beszámoló a három hétről, míg nem volt internetem.Még egy kis időre kérem figyelmetek:
http://www.videoplayer.hu/videos/play/356136
Egy szívvel-lélekkel a rászoruló állatokat pártoló jó barátom készített egy videót,az én kis felkaroltjaimról. Én, személy szerint, végig sírtam az egészet. Nagyon szép, és méltó módon mutatja be az én kis barátaimat. Vannak köztük, akik nem itt élnek, természetesen, de mind, egytől-egyig a barátaim, és minden kutyapofi mögött ott van egy egész sors. Hol könnyebb, hol nehezebb. Celinke, Jimmy, Kis Mokány már gazdira lelt. Csutakot és Pulikát mégis inkább megtartják az eredeti gazdik, mert nem tudnak tőlük mégsem megválni. A monoki kutyusok ügye pedig semmit nem lépett előre, pedig már szinte napjaink vannak, hogy megoldást találjunk. (Busa, Negró, Inci és Finci, a honlapon minden fent van.) Nevenincs, illetve a videón Remény, az, akiről egy ideje már semmit nem tudunk, de már folyamatban a nyomozás. Herceg, ha ivartalanítani tudnánk, és hozzájutnánk kerítésnek valóhoz, hogy otthonukat lezárhassuk a vadászok, egyebek elől, akkor ő maradhatna eddigi helyén. Nézzétek meg a videót, és ismertétek meg a Szigetet, ami valóban egyre inkább az. Például egy olyan sziget, ahol belül kutyák, kisebb számban macskák, egy-egy esetben egyéb fajok élnek, az egyik oldalára a környék rozoga kandúrjai járnak enni, a másikra pedig a közel s távol szinte összes szárnyasa, verebek és galambfélék a legnagyobb számban. Egy etető a fán,abban étel mindig és benépesült a Sziget idővel az Ég madaraival, és a gondoskodásért cserébe megfizethetetlent kapok: madárcsicsergést, vidám énekszót minden nap, már kora reggel így köszöntenek. A Sziget minden egyes lakója (ugató-nyávogó-csivitelő, négylábú-szárnyas-patás-kétlábú lakója köszöni Bubónak a videót, és mindazt, amit szíve legmélyéről beletett.

Engedjétek meg nekem, hogy egy kevésbé kedves dolgoról is beszéljek. Mi más lehetne, mint az anyagiak, amit olyan jó lenne elfelejteni. Csak sajnos, az orvos, a kutyabolt, az eledelek, a gyógyszerek, a vitaminok, az utazások, ez, a szeretettel, a gondoskodással ellentétben, mind-mind pénzbe kerül. Rengeteg segítséget kaptam már ebben az évben  Tőletek, egy percig nem is panaszkodom. Eddig még minden nehéz helyzetben segítségemre sietett valaki, valakik. Azonban a fentiekből kiderül, egyre többen vagyunk, egyre többen kérnek enni az én két kezemből, és egyre többen szorulnak orvosi kezekésekre, gyógyszerekre is.

Ha tudsz, segíts. Választhatsz is bárkit, akinek kimondottan könnyebbé szeretnéd tenni az életét, vagy segíthetsz kompletten mindnyájukon, ételt pedig mindig hálásan fogadunk.
Amik most terítéken vannak,amiknek megoldásán vagyok:
Bobby fülgyulladásának kezelése, gyógyszerei; rendkívül jó étvágyú kutya, most bepótol sok mindent, napi 4 kilót is megeszik a drága.
Lara ivartalanítása(már a napokban lesz), szintén nagy étvágyú kutyus.
Borzas, Lizácska, Fáni és Diácska ivartalanítása
Jákob ivartalanítása (napokban)
Mandyke bőrbetegségének, immunhiányos állapotának kezelése, vitaminjai, gyógyszerei
Belzebubnak ugyanezek+ élősködők elleni szerek, többször
Várkonyon túli barátaimnál két ivartalanítás, nagy mennyiségű étel, féreghajtók, benzinköltségek.
Gináéknál fogamzásgátlók, több étel.
Marika néninél ennivaló a befogadott kutyáknak és cicáknak.
Pistinél a tavaly befogadott Maci ivartalanítása.
Két, előzőekben kóbor, de már befogadott nősténycica ivartalanítása.
Üzemi és Piaci cicáknál fogamzásgátlók, étel.
Bambinó kecsketej adagja
Micike 3. oltása

Ha bármiben segíteni szeretnél, ha bármelyiküknek szebbé szeretnéd tenni a sorsát, akkor azt nagyon hálásan köszönjük.

Pillanatnyilag tartalékunk nincs. Az etetés most többet emészt fel, mint amennyit valaha. Minden segítségnek nagyon örülünk.
HEROSZ Ózdi Szervezetének bankszámlaszáma:

OTP 11734121-20043678

Aki az országhatárokon túlról segítene:

IBAN: HU16 1173 4121 2004 3678 0000 0000

BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

Tárgyi adományokat, tápokat, konzerveket is hálásan fogadunk. Elérhetőségem: 0670/597-8277, dikuszka@gmail.com

Köszönöm, ha időt szántál ránk, és remélem, tudtam szép pillanatokat szerezni, valamit visszaadni abból, amit én kapok Tőlük.

Állatbaráti szeretettel: Fazekas Ildikó
Ózd 2009. május 23.