Blacky, aki az utolsó pillanatban menekült meg
Ildikó 2008.05.13. 19:10
Blacky egy a sok közül, aki mesélhetne a különbségről rossz ember és jó ember között.
Blacky egy fekete keverék szuka kutyus. Első ránézésre...
Nézzük csak tovább!
Blacky egy alig két éves kutyus, akit eddigi élete alatt "gazdái" folyamatosan bántalmaztak, kínoztak. Megpróbálták már hurokkal vagy dróttal felakasztani ( a nyoma kis nyakán most kezd eltűnni végre), több alkalommal messzire otthonától kidobták, de ő, a hűséges, a kutya, a társ, mindig hazament. A hosszú út végén roskadozva remélte, hogy egyszer, csak egyszer nem azzal vára a gazda, az ember, a felsőbbrendű lény, amivel mindig: ütéssel, rúgással ( bordáján még mindig érezhető egy hatalmas rúgás nyoma), hanem talán egy tál étellel, egy halk szóval. Simogatásról álmodni sem mert. Aztán egy hideg estén minden véget érni látszott. Blackyt erős kezek emelték fel, és félelmével mit sem törődve, egy jeges vízzel teli nagyméretű szemetes kukába dobták. Jeges víz, rémült barna szemek, és egy borzongató sikoltás az éjszakában. Mindez egyetlen embernek okozott felfordulást az életében: a szomszéd még időben kiszaladt és kiemelte a törékeny, sokkos állapotba került kutyust a gyilkolni készülő vízből.
Blacky még azon az éjszakán eljutott hozzánk. Igazából nem tudtunk még belelátni, hogy milyen is ő. Rettentő félelemmel tekintgetett ide-oda, enni sem kért, csak a veszélyt kereste. Kis fejében meg sem fordult, hogy a veszély most nem leselkedik, és többé már nem is fog. Az első éjszakát az előszobában töltötte, két összetolt fotelon. Reggel ugyanúgy feküdt, ahogyan este letettük, még a pokróc sem mozdult el. Három napig csúszó-mászásban közlekedett, ha hozzá szóltunk, bepisilt. Nem volt veszélyes sem ránk nézve, sem a többi kutyára. A rengeteg fájdalom, kínzás, csalódás sem tudott belőle agresszív kutyát faragni. Kedvessége egyre többször megnyilvánult felénk is, pár nap elteltével közeledni kezdett hozzánk is, és a többi kutyushoz.
Igen, Blacky, ez mind Te vagy. Másfél hónapja vagy nálunk, és már nem is bánom, hogy senki nem választott Téged. Nem tudnálak már elengedni, mert látom, mennyit szenvedtél, és nagyon féltelek, hogy új helyeden nem vigyáznának Rád kellőképpen. Ragaszkodó vagy, mindenhova követnél minket, de mi figyelünk mindig, hogy utánunk ne szökj. Mert mi már látjuk, hogy még magad sem hiszed: ennyire szép is lehet az élet. Mindennap jó és bőséges a koszt, itt ez a sok haver, akik lassan befogadnak a bandába, nincs soha ütés és rúgás, és ami a legfontosabb: szeretnek!
Ez mind ott van azokban a mély, rengeteget mesélő szemeidben, amikor rám nézel, amikor az ölembe bújsz, amikor örömödben pörögsz magad körül, amikor boldogan és hálásan nyalogatsz, amikor kis fejedet karjainkba fúrod. A karokba, amikről sosem gondoltad: ölelni is tudnak! Lompos farkad rakott szoknyának látjuk, vékonyka, de erősődő testedet gyönyörű kutyának, korom fekete pofidat pedig hihetetlenül aranyos kölyökkutya arcnak.
Téged, aki elolvastad soraimat, hadd kérjelek meg valamire: ha látsz egy fekete keverék kutyust, nézd meg őt jobban. Nézz egészen a lelkéig, és meglátod: minden fekete kutyus egy különálló, gyönyörű, csodálatos egyéniség, aki csak arra vár, hogy egyetlen lehessen valaki szemében!
UI:Majdnem mindegyik kutyám fekete, vagy legalábbis sötét, tehát higgyétek el, tudom miről beszélek.
|