Kedves Barátaim! Engedjetek meg szeretett honlapomon egy személyes hangvételű, kivételesen emberekhez, emberekről és rólam írt levelet. Születésnapom alkalmából én megköszönöm mindenkinek, aki bármivel segített eddigi huszonnyolc évem alatt a küldetésben: bajba került állatokat megmenteni, és boldogságukat összerakni. Én azt kérem, adjon az Ég mindannyiunknak erőt, hogy kitartsunk az úton, amin járnunk kell. Adjon az Ég hitet, hogy még most, ebben a kilátástalan helyzetben is, csak azért is, bízni tudjunk a magyarok Istenében. Ami jó volt a 28 évemben, azt megőrizhessem, ami fájt, azt feldolgozhassam, ami elveszett, azt megtalálhassam, én ezt kérem szülinapomra a Jóistentől magamnak. Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám ezen a napon.

2010.április 17.- ma átéltem a legtutibb meglepetést, és megkaptam a legszebb ajándékot, amit remélni sem mertem volna. Az egész úgy kezdődött, hogy dél körül meló bent a kocsmában. Egyszer csak csörög Anya telefonja, kimegy, és rá nem jellemző módon hosszú időre eltűnik a telefonnal. Mi öcsémmel már épp azon tanakodtunk, hogy ki csábította már el édes jó anyánkat, pedig –mint utólag kiderült- az öcsém beavatott volt, és egy felnőtt ember kitartásával és egy gyermek tiszta szívével őrizte a rá bízott titkot. Épp nagyban beszélgettünk a világ nagy dolgairól, kocsmai, olykor világmegváltó stílusban, amikor nyílik az ajtó, és egy kéz, egy titkot őrző, a meglepetésben egy kislány örömével résztvevő, anyai kéz beljebb löki a lassan nyíló ajtót, hogy kitárja az utat egy Barát, egy engem szőrőstől-bőrőstől elfogadó Ember előtt: legnagyobb döbbenetemre (és a vendégekére is) Bubó lép be az ajtón, mosolyogva, tele szívvel és lélekkel, kezében torta, rajta villódzó gyertya, úgy mint az amerikai filmekben, úgy, ahogy eddig én még csak tévé képernyőjén láttam. Sosem kaptam még ilyen szépet, egy hetek óta tervezett, aprólékosan megszervezett igazi Meglepetést, egy értem születő ötletet, mely kinőtte magát, és életre szóló élménynek hívják eztán. Arról már nem is beszélve, hogy Bubó és drága családja hoztak egy szekérderék ajándékot, a kutyáknak és nekem. Hozták Anikó ajándékát, mint a távolból világító csillag fényét.Hozták Bubó anyukájának szeretetét, becsomagolva, táskába rejtve, ízesítve, számomra ismét arról mesélve: ahol egy angyalnak helye van, ott ő cserébe világra hoz egy másikat. Hozták Losonci Ági szeretettel összegyűjtött ételeit, a kutyusok nagy örömére. Hoztak nagy kutyust, igazi, de nem úgy, Foltos lett a neve, Foltoskám után szabadon. Hozták Orknyál Barbi kedves ajándékát, benne szeretetét, melynek kivívására – kétlábúként- büszkén tekintek. Hoztak mindent, mi szemnek-szájnak-léleknek ingere lehet. Aztán kis család –egy híján- kocsiba be, Vadasparkba el, Bubó marad Ildikóval, Ildikó marad Bubóval, meló véget ért, Anya-testvér páros szívében öröm, ellenségek irigykednek, barátok örülnek - és MI elindulunk. Hol ő beszél, hol én, hol egyszerre mindketten, én, a mindig izgatott és ő, a mindig nyugodt. Megmutatom Ózdot, sétálva 20 perc alatt félig bejárjuk. „ Nézd ezt itt, nézd azt ott, itt volt ez, ott történt az, tudod, már meséltem, nézd, ő az, tudod, ki, nézd, nézd, nézd az én világom, Ózdot, az embereket, nézd az arcokat, a torlódás hiányát. Nézd a spanokat, az ismerősöket, akikkel úton-útfélen van miről beszélni, akik egy darabjai az életemnek, ha csak pici darabok is, de benne vannak, és te láttad ezt eddig is, és most meg is mutathatom. A részegen mosolygó öreg urat és a napszemüveg alól, tágra nyílt szemekkel, engem szeretettel néző lányt. És nézd, ez a Piac, ez pedig a Strand, életem meghatározó színterei. Nézd, mert Te úgy nézed, hogy látod is.” Mondanom sem kell, hiába volt hat óra hossza, amit Barátnőm itt töltött, mégis olyan könnyen elszállt, pedig úgy szerettem volna minden percet visszarángatni, hogy ne teljen az idő annyira. Közben azt is megtudtam, hogy az én drága Anikóm is hasonlókat tervezett a mai napra, és az a hihetetlen jóérzés újra átjárta testemet-lelkemet: ez a két ember, akiket nem is régóta ismerek (Bubót egy éve, Anikót pár hónapja) az iwiwről (mire képes egy sokat szidott közösségi oldal??) , mindketten a kutyák által találtak rám, ez a két ember igazából, szívből aggódott értem. Én életem első olyan születésnapjára készültem, aminek estéjén emberi társaság nélkül leszek, mert … mert így hozta az élet. És ez a két ember úgy érezte, ahogyan csak igaz barátok, a másikat nagyon szeretők tudnak: nem hagynak magamra ezen a napon, és legyőzve távolságokat, körülményeket, akadályokat, eljönnek hozzám… Végül úgy alakult, hogy Anikó nem indult el, pedig méltó befejezése lett volna a napnak az ő szintén váratlan betoppanása. Néha nem kell mérlegelni, néha menni kell a belső hang után, amely Bubót is idehozta. Minden elhatározásom ellenére kemény lett volna azért nekem ez a születésnap, szerintem úgy éreztem volna: nagyon egyedül vagyok. Ám emberek, akik engem, -Úristen, de jó érzés ez,- engem annyira szeretnek, hogy két héten át szervezkednek, titkolóznak, terveket szőnek, hogy aztán megélhessék velem, mennyire megérte végig vinni! Tudták Anyáék, Ági, Anikó, arcok az iwiwről, és persze a főelkövető, Bubó, ezerszer beszéltünk, ezerszer bárki elronthatta volna a meglepetést valamiféle perverz rosszindulatból, de nem, senki sem tett ilyet, magam pedig nem gyanakodtam, mert álmomban sem gondoltam ilyet, -és így a meglepetés igazi meglepetés lett. Anya finom ünnepi ebédje alatt azon gondolkodtam, milyen más lesz így zárni ezt a napot, tudva, -mert a Jóisten megint megmutatta, -hogy vannak, akiknek ennyire nagyon fontos vagyok. Tavaly ilyenkor egy, minden Istentől származót nélkülöző ember elrontotta a várva várt születésnapomat, felforgatott mindent gyökerestől, és rothadásszagot hagyott maga után, elrondítva a születésnapomat. Karácsony előtt jött a feljelentés. Az ünnepek nekem elég felemásra sikeredtek mostanában. Ám most kárpótolt százszorosan a Jóisten, igazi amerikaifilmes meglepetést adott, és elhozta nekem azt az embert, aki elfogad engem annak, aki vagyok, kutyástól-macskástól-őzikéstől-problémás életestől. Elfogadja antiháziasszony énemet, látja és elismeri igyekezetem mindig mindenben, és ha kezdenék olykor befordulni, ő rögtön kiránt egy-egy jól irányzott idézettel vagy levéllel. Minden titkom őrzője ő, aki tényleg önmagamnak fogad el, gyengeségeimmel és erősségeimmel, nyíltságommal és elzárkózásommal, álmaimmal a jövőről és a leszámolt múltdarabokkal, mindenen túl, ezzel és azzal együtt elfogad. Kutyáztunk is, és én legszívesebben lelakatoltam volna a házam kapuját, hogy ne vihessék el tőlem az én Bubómat, aki annyiszor itt kellett volna, hogy legyen és aki annyiszor itt szeretett volna lenni. És aki most itt van, és ez olyan nyugalmat, olyan erőt adott nekem, hogy úgy érzem, most már van kellő erőm nekivágni a huszonnyolcadik életévemnek. Szívem tele van az érzéssel: szeretnek! Én ezt kaptam a Jóistentől születésnapomra. Ettől szebbet nem is adhatott volna. Az Ég rám bízta a bajba került kutyák egy részét, rám bízta az ő életüket, boldogságukat, hogy aztán ezek a drága kutyák elvezessenek azokhoz az emberekhez, akikre rábízhatom magam én…

Ez a mai nap is felkerül valahová, valamire, MI tudjuk, miről van szó, és ez így van jól.

Ózd, 2010. április 17.

Fazekas Ildikó