|
Csimbikét, a fiatal foxilányt tavasz végén mentettük ki Anyukámmal az uraji patakból. Emlékszem, csak amikor este megfürdettem, akkor derült ki, hogy foxterrier a drága:) Nagyon megszerettük egymást, tele volt vidámsággal és szeretettel. Egy júniusi estén azonban hirtelen rosszul lett, egyre iszonyúbb kínokat láttam rajta, sorra hívtam az állatorvosokat, de lévén éjszaka, Borsod megyében senki nem tudott segíteni. Reszkettem a félelemtől, hogy a kezeim közt hal meg...Anikó barátnőm és Ági éjszaka vágtak neki az országnak, Pestről Ózdra, hogy megmentsenek egy megmentett foxilánykát, aki olyan, de olyan fontos darabja ennek a nagy világnak. Éjjel megállt a kocsi a ház előtt, és két csodaszép lélek maga mellé vett még egyet, hogy életben tartsa a hozzá tartozó, rángatózó testet. Csimbike túlélte! Két hétig élt a klinikán, Varga dokiék gondoskodó ápolásában, Ági és Anikó felváltva jártak be őméltóságához sétáltatni és főleg, szeretgetni. Két hét múlva hazajött az én drága Csimbim, így újra kiegészült az esti sétánk, a Danika-Maryke-Dollika trió Csimbivel, az ugri-bugri foxival. A nyarat itt töltötte, volt rá érdeklődő, de végül senki nem vitte el. Igazi falkatag lett, és azt is pontosan láthatóvá tette: ő egy vérbeli drámai színésznő, akivel mindig történik valami...Átesett az ivartalanításon is, teltek a hetek, hónapok. Mígnem októberben beleszeretett egy utcabeli házaspár, magukhoz vették, sosem felejtem el, mikor vittem át, Csimbike milyen büszkén, peckesen sétált mellettem: hiszen végre ŐT választották... Boldog volt, sétáltatták is, szerették, és hogy mégis, mi vezetett ahhoz a november végi naphoz, sohasem fogom megérteni. De egy szombat délelőtt munka közben csörgött a telefonom, és ultimátumot adtak: vagy elviszem, vagy odaadják valakinek, akinek a nevét sem tudják Ezt nem engedhettem meg,egyértelműen mentem a kutyáért,és szegényt összetört szívvel visszahoztam. Hamar megszokott egyébként, bár a többiek már nem tudták úgy szeretni, mint régen,ez valamiért mindig így van a visszakerült kutyusoknál. És a szívem szakadt meg,de sétálni sem tudtam elvinni,mert Danikáék mellett Kispajtást hordtam akkor már egy ideje negyedikként,ő egy nagy mozgásigényű pincsikeverék volt,akinél a szökdösést csak így lehetett elkerülni. Öttel már nem mertem sétálni,ha meg végre volt idő külön elindulnom Csimbikével,akkor nem úgy viselkedett már, mint régen,húzott,mint az őrült,és teljesen irányíthatatlanná vált. Viselkedészavaros lett,amiért gazdái lemondtak róla...De egyébként egyre jobban lett, sokat játszott kint a többiekkel, Héráékkal aludt a lakásban, és úgy tudott örülni mindig nekem... Szegényre tudtam, hogy kevés idő jut, hogy ő többet igényel, de sajnos, rajtam kívül egyelőre nem szeretett bele senki. Hónapokon át újra senki... Ma reggel hívott egy kedves család, a környékről, akik már jó ismerősök: szoktak ennivalót hozni a védenceimnek. Mondta a hölgy, hogy nagyon szeretnének tőlem egy kutyust kedvencnek, az idős pumijuk mellé, örök barátul a kislánynak. Mivel épp Fifiért mentünk Nekézsenybe, ezért koraestére beszéltem meg velük időpontot. Jöttek ők négyen, tele szeretettel, kislánytól a nagypapáig mindenkit elfogadott a népes üdvözlőbizottság, és már majdnem az első pillanatokban kiderült: Csimbike és Anna között valami elkezdődött... A választás valóban ő rá esett, szinte el se akartam hinni, pedig már reggel éreztem, ma nagy dolgok készülődnek, nemcsak Fifi és a műtétek, hanem valami motoszkált a háttérben...A Jóisten áldást készített elő... Csimbike boldogan és büszkén szaladozott az udvaron csirkelábbal a szájában, szerte kiáltva a nagy világnak örömét: "engem választottak!" Adja az Ég, hogy ez most már örökké tartson, légy nagyon boldog, drága kis barátnőm, sétálj sokat, játsszál nagyokat és lásd felnőni kis gazdádat! A Jóisten vigyázzon Rád, Csimbike!
Fazekas Ildikó
Ózd, 2011. február 25. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
