Ismeretlen szerzőtől származnak a következő sorok, melyek megható igazságukkal a szívemig hatoltak, amikor először rájuk találtam.

A KUTYA, akit soha senki nem keres, aki megbújik a padok alatt, a kennel sarkában, aki az elszenvedett csalódások, fájdalmak után már nem bízik senkiben, nem próbálja felhívni magára a figyelmet így senki nem veszi észre valójában milyen jó kutya és menhelyen éli le az egész életét, ha ez életnek nevezhető...
A KUTYA, akit őrjöngő fenevadként hoznak ki az ápolók, de amint a szemébe nézel, ahogy beszélni kezdesz hozzá és elmondod neki, hogy segíteni akarsz, minden fájdalma, eddigi sérelme, félelme után is tudja azt mondani, hogy "bántottak, becsaptak, éheztettek, vertek, elkergettek, fáztam, kóboroltam, régen nem kaptam jó szót DE megint, újra hiszek neked, az EMBERNEK, megbízom benned, gyere, menjünk, ülök itt szépen melletted, ha megengeded, még meg is nyalogatom a kezed..."
A KUTYA, aki nem nyer díjakat, nem szép a sznob közízlés szerint, akit soha, senki semmire nem tanít és csodálkoznak az emberek, hogy neveletlen, hogy nem tudja az együttélés szabályait és egyszerűbb megszabadulni tőle és beszerezni az újat; aki keverék, akit soha senki nem akart, aki mindenre képes lenne az emberért, de soha nem kapja meg az esélyt, hogy ezt bebizonyítsa.
A KUTYA, aki ma, a XXI. században Magyarországon ebben a pillanatban is többtízezred magával kóborol, szenved sintértelepen, menhelyen, láncon és akiért soha, senki nem ejt könnycseppet sem...

A KUTYA, akit gazdái "ottfelejtettek", amikor elköltöztek, még csak nem is szóltak senkinek, hogy lássák el őt. Közel egy évig minden áldott nap ült a ház előtt és várta őket haza...
A KUTYA, aki méteres láncon tengette életét, majd az első hidegek alkalmával halálra fagyott...
A KUTYA, aki kölyökként halott, elütött testvérkéjét őrizte egy napon át - mert soha senki nem kívánta őket a világra, soha senki nem foglalkozott velük...
A KUTYA, akit meguntak, akit egyszerűbb volt kirakni, mint az életet úgy alakítani, hogy neki is helye legyen benne; aki beteg lett és akkor már nem értékes, sőt, pénzbe kerül - noha idős már és egy életet leszolgált gazdái mellett;
A KUTYA, akit kölyökként senki nem akart a világon tudni, de egyszerűbb megszabadulni tőle, mint felelősen megelőzni a világrajöttét;
A KUTYA, akire nem vigyáztak és amint kiderült, hogy vemhes, mennie kellett..
A KUTYA, aki a sintértelepen egy ketrecbe zárva remegve várja, hogy megmentsék...

 Folytathatnánk tovább e megható sorokat, hisz a kutya annyi minden nekünk, és mégis, annyit szenved, annyi mellőzésben van része, annyiszor szenved ártatlanul...

Ha küldesz hasonlóan szép sorokat az ember legjobb barátjáról, felteszem ide, folytassuk együtt, mi, kutyabarátok, nyissuk fel azok szemét, akik nem élőlényként kezelik őket...

Segíts Te is, meséljük el együtt, milyen is ő, a kutya, és milyen kegyetlen tud lenni az ember...

Én folytatom, az biztos.

Na,igen,ezt most találtam az iwiw-en, ismeretlen szerzőtől, a torkom elszorult, mert valaki megírta helyettem az igazságot. Nagyon felkavaró, olvasd el!

"Ha akarna, széttéphetne,
Torkod szétmarná véresre,
Egy harapásába kerülne,
És csuklód már összetörne.

De nem használja fegyverét,
Nem lázad fel a semmiért.
Tűr, amíg lélek tud tűrni,
Sőt, még sokkal tovább is.

És Te, ember, mit művelsz vele mégis?
Lelkedben a felelőtlenségnek határa nincs…
Hű barátodat meggyilkolod,
Szerető szolgád veszni hagyod.

Tanulhatnál tőle, igen,
Mert sokkal tisztább az ő lelke.
A kutyád sosem hagyna cserben,
Védi hálátlan életed!

Tanulj, nem szégyen tanulni,
Tanulj végre már szeretni!
Jobb tanárod pedig ki is lenne
Mint a kutyád személyesen?!

Szeress, nem szégyen szeretni.
Szeress végre már valakit!
Hűen szeress, mint a kutyád,
Ki feláldozná érted magát.

S ha elmész e kis csoda mellett,
Ne azt nézd, hogy ő nem ember.
Azt nézd, mit tanulhatsz tőle,

!!!!!!!Mert lehet, hogy különb, mint Te!!!!!!!!!!!!!

Az ember megölte az egész családomat,
Testvéreimet, szüleimet, rokonaimat...
S most csak rémülten rohanok,
Hogy mit fogok tenni, nem tudom.

Keresztülgázolok a folyón, rohanok előre,
És a fák közt próbálok szökni előle.
Hirtelen éles fájdalmat érzek,
S erőtlenül összeesek.

Az ember most eltalált engem,
És újra családommal leszek!
Most az ember fölöttem áll kegyetlenül, büszkén,
Míg utoljára a Holdra nézek én."

És ez is az iwiw-en kering: (abszolút a hitemről szól)

Pokol és Menny
"Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám.
Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal.
Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak.

Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött.
A vándor odament hozzá, és megszólította:
- Jó napot.
- Jó napot - felelte az őr.
- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
- Ez itt a mennyország.
- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk...

- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott.
- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
- Nagyon sajnálom - mondta az őr. - Állatok nem léphetnek be ide.

Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni.
Megköszönte hát az őrnek, és továbbment. Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre,
amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal.
Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.

- Jó napot - köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a helyet. - Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.
Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.
- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
- Mennyország.
- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország!
- Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat!
- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk.
Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat...."

Paulo Coelho - Az ördög és Prym kisasszony

Még egy az iwiw üzenőfaláról:

ELGONDOLKODTATÓ!!!!
"R)evolution!
31. dec 2007 00:50

Pár évvel ezelőtt az összes állat eltűnt.
Egyik reggel fölkeltünk és már nem voltak sehol. Még üzenetet sem hagytak hátra, sem búcsúlevelet.
Sosem jöttünk rá, hova mentek.
Hiányoztak.
Néhányan azt gondolták, hogy vége a világnak, de nem így történt. Egyszerűen csak állatok nem voltak többé. Se macska, se nyúl, se kutya, vagy bálna, sem hal a tengerben, vagy madár az égen.
Egyedül maradtunk.
Nem tudtuk, mit csináljunk.
Egy darabig csak céltalanul kóvályogtunk, aztán valaki rájött, hogy csak azért, mert nincs több állat, még nem kell megváltoztatni az életünket, nem kell lemondanunk a megszokott étrendünkről, sem a biológiai és kémiai kísérletekről.
Végtére is, babák még voltak.
A csecsemők nem tudnak beszélni, szinte mozgásképtelenek. Nem racionális, gondolkodó lények.
Babákat gyártottunk és fölhasználtuk őket.
Puha, tápláló húsukat ettük, lenyúztuk a bőrüket, és abba öltöztünk. A baba bőre lágy és kényelmes.
Kísérleteztünk velük.
Kipeckeltük a szemüket, olajokat, sampont csöpögtettünk bele.
Fölvágtuk, fölboncoltuk, megégettük, földaraboltuk őket, elektródákat ültettünk az agyukba. Permeteztünk rájuk, lefagyasztottuk és besugároztuk a csecsemőket.
Belélegezték a füstöt, ereikben kísérleti gyógyszereink csordogáltak, amíg meg nem állt a szívük, vagy a tüdejük felmondta a szolgálatot.
Nehéz dolog volt, persze, de szükség volt rá.
Ezt senki sem tagadhatta.
Most, hogy az állatok elmentek, mi mást tehettünk volna?
Voltak, akik tiltakoztak, persze, de hát ilyenek mindig akadnak.
Minden visszatért a régi kerékvágásba.
Amíg...
Tegnap az összes baba eltűnt.
Nem tudjuk, hova lettek, még csak nem is láttuk távozni őket.
Nem tudom, mihez kezdünk nélkülük.
De találunk megoldást. Az emberek okosak. Ebben különbözünk az állatoktól és a csecsemőktől.
Valamit majdcsak kitalálunk."