Ők így együtt híresültek el: a dédesi buszmegállós kutyusok és Buksi. 05.12-én érkezett mega drámájuk híre hozzám, 15-én már jóval megnyugtatóbb hírekkel jelentkezhettem. Íme, a négy levél, ami bejárta az állatbarát fórumokat, a közösségi oldalakat, és a jó emberek postaládáját. Szükség van a csodákra, nyerjünk erőt belőle, hogy legyen miből folytatni az utat, mert nehézségek mindig vannak, de ha hiszünk benne, akkor minden sikerülhet. Az egyik dédestapolcsányi kutyust, a szukát, tavaly nem sikerült megmentenem, idén viszont a Jóistentől lehetőséget kaptam rá újra, és a segítségetekkel ezúttal nem késtünk el! Nagyon fájó-égő darabját gyógyította be ez a szívemnek. Az első levelet május 12-e éjszakáján, szerdán bocsájtottam útjára. Áldás kísérte ezt az utat, mert péntek éjjel ezek a kutyák már egy új élet illatával az orrukban aludtak el.
Kérlek szépen Benneteket, aki tud segíteni, az jelentkezzen mielőbb, mert ez a három kutya nagyon nagy bajban van, viszont itt már annyira telt ház, hogy lehetetlen őket elhelyeznem.
Dédestapolcsányban két kutya hetek óta az egyik buszmegállóban árválkodik, éhesek, áznak, és bár bántják, fenyegetik őket, Ők mégis ott ülnek ketten, ahol valószínűleg kitehették őket, és várják a csodát, ami nem érkezik... Egy kedves hölgy ma látta meg őket, vitt nekik ennivalót, és bár szinte már az éhhalál szélén álltak, mégis az volt nekik a fontosabb, hogy farokcsóválva, alázatosan megköszönjék jótevőjüknek a falatokat. Két közepestestű, kedves, megalázkodó, sok rosszon keresztül ment kutya, akiknek már csak napjaik vannak, ugyanis a falu nem tűri meg tovább őket. Extra gyorsan befogadóra lenne szükség!!! Fotó még nincs, holnapra ígért a hölgy. Ez a két kutya nagyon sokat szenvedett már, és mégis, még mindig hisznek az emberi jóságban, nem szabadna hagynunk, hogy ez a bizalom elvesszen a kegyetlen kezek közt.... Ha segítenél: 0670/597-8277, dikuszka@gmail.com
Buksi a másik bajba került kutya, itt él Ózd közelében, utcáról fogadták be még a tavasz elején, azóta hirdetem Őt, de még soha, senki nem jelentkezett érte. Pedig kedves, jóravaló, becsületes kutya. Ideiglenes befogadói tovább mégsem engedik őt biztonságban élni, ha ezen a héten nem jelentkezik érte valaki, sintértelepre kerül, altatásra. Pedig Buksi megtanult újra hinni az emberekben, vidámkodik, kedveskedik, talán csak érzékeny kutyalelke érzi: a halál leselkedik már... Apró testű, beilleszkedő kutya, aki kiváló jelző és barát, mégsem kell senkinek. Kérlek, ha csak átmenetileg helyet tudnál biztosítani ennek az apró legénynek, keress engem (0670/5978277, dikuszka@gmail.com) vagy a befogadót: 0620/226-7011
KÉRLEK... Most háromszor is csak pár nap az élet... Ma még segíthetsz!
Ha továbbítod, már az is segítség. Ildikó
05.12.
Kedves Mindenki!
Először is nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan megmozdultatok ezért a három kutyusért, reméljük,ezzel az összefogással meg tudjuk menteni Őket!
Ami egyelőre biztosnak néz ki: BUKSI kutya megmenekül! Palásthy Mária fogadná átmenetileg otthonában (köszönjük!!!) , mai nap folyamán jön érte Miskolcra (mint kiderült végre, ott él Buksi kutyus) Lakos úr és Anikó, akik ismét segítségünkre sietnek, és ők vinnék tovább ideiglenes otthonába. Ahogy a dolgok alakulnak, hírt fogok adni természetesen. Reméljük, minden összejön, és ma este Buksi már biztonságban, szeretetben hajthatja álomra kis fejét.
A dédesi kutyusok ügye még függőben. Vannak érdeklődők, lehetőségek, de még semmi sincs letisztázva, a mai nap hozhat már teljesebb képet. Fotó már van, mellékelem. A fekete kutyus fiú és még nagyon fiatal, szegénykém bolhás, és félénk, de kedves. A barna kutyus szuka, és pár éves. Ha emlékszik valaki, tavaly volt egy kutyapáros már Dédestapolcsányban kidobva, akkor, mire segíthettünk volna, a fekete kutyát agyon lőtték, a barna pedig nyom nélkül eltűnt. A fotók és az emlékek alapján úgy néz ki, buszmegállós barna kutyus AZ a kutyus, valahogy túlélte a telet, maga mellé vett társul ismét egy félénk, fekete kutyát, és továbbra is hiszi, az élet még lehet szép... Most lehetőségünk lenne segíteni rajta, és kis társán, mielőtt újra tragédia történne. Az őket bejelentő és etető református lelkész asszonnyal mai nap délutánján mennénk értük, csak legyenek még ott!!! Csütörtök délelőtt még ott voltak, és ha nem bántják addig őket, akkor ott is lesznek, hiszen hetek óta ebben a buszmegállóban várják a csodát. Érdekes módon heteknek kellett eltelniük, mire akadt egyetlen olyan ember, aki segítséget kért nekik, mikor találkozott velük. Sajnos, nagyon közönyös világban élünk. Bezzeg az elpusztításukról már volt idő és ember dönteni...Délután, ha ott lesznek, én elhozom őket, az biztos, bár egyelőre fogalmam sincsen, hova teszem őket, de ott tovább nem maradhatnak. Ha bárkinek extragyors megoldása van, vagy a későbbiekben tudna segíteni, kérem keressen a 0670/597-8277-s számon vagy a dikuszka@gmail.com címen. Délelőtt kórházban leszek, akkor nem tudtok elérni, de nagyon várok minden ötletet, előtte, vagy utána, vagy emailben. Mindkét kutyus nagyon alázatos, kisebb közepes testűek, és bajban vannak, és csodára várnak, és hisznek bennünk...
Köszönök mindenkinek mindent, és aki továbbította az előző levelet, kérem, ezt is továbbítsa.
Mai nap folyamán több hírrel jelentkezem, Buksiról és a dédesi kutyusokról is. Kéretik szorítani! Ildikó
Sziasztok! Jó hírek!!!
Mai nap délutánján, fél hat körül, izgalommal és aggodalommal a szívemben, nagy szatyor kajával a kezemben, elindultam a célként megjelölt benzínkúthoz, ahol találkoztam Emese tiszteletes asszonnyal, aki megint megmutatta számomra, a református lelkészekben ott van a Jóisten.Mindketten végig aggódtuk az utat, hogy vajon, ott lesznek-e a buszmegállóban, a két alázatos kutyus, akik már hetek óta várták a csodát, ami szerdán rájuk is talált, és mi ketten, egy ország támogatásával a hátunk mögött, pénteken már el is indulhattunk értük. Az imák meghallgatásra találtak: a kutyusok ott voltak a buszmegállóban. Engem is régi jó barátként fogadtak, az ennivalót boldogan majszolták, és teljes békében rájuk tudtam tenni a pórázt, és ölben betettem őket a hátsó ülésre. A fiú láthatóan félt a póráztól, szegénykém, de egyiküknek sem jutott egy pillanatra sem eszébe, hogy ne bízzák ránk magunkat, vagy támadóan lépjenek fel. Éppen ellenkezőleg! Útközben ölembe bújtak, nyalogattak engem és egymást. Szerelem volt ez a javából... Még nem is volt alkalmam mesélni, hogy délután jelentkezett egy kedves család Sátáról, hogy ők ideiglenesen nagyon szívesen otthonukba vennék a dédesi kutyusokat, saját két befogadott kutyájuk mellé. Úgyhogy mi négyen elindultunk Dédestapolcsányból Sáta felé. Nagyon kedves otthon fogadott minket, egy szerény, jóérzésű házaspár és az állatok tiszteletében cseperedő kisfiú. Szeretettel vártak minket. A kis jövevények először nagyon féltek, a lányt ölben kellett vinnem mindenhova, mert saját lábon nem volt hajlandó. Ha már mi ilyen módon elindultunk, a fiú is rögtön megbátorodott, és büszkén vezetve Emese asszonyt, követett minket serényen. Közben a család egyik kedvence, egy kistestű kamasz terriermix, végig ugatott, apró termetét ellensúlyozandó, szerette volna nagyon keménynem feltüntetni magát. A másik kutyus az ólból nézegetett ki, az apuka vigyázott rá, először veszedelmesnek tűnt, de aztán megláthattuk, mennyire kedves, szeretetre vágyó kutya. Menhelyről hozták ki, így remélhetőleg az új társakat is el fogja fogadni. Muszáj, hogy így legyen. A kisfiú - aki a csibéket is gondos gazdaként védte, ezzel teljesen levéve engem a lábamról, a maga hatéves egyéniségével- keresztelőt is tartott gyorsan, így kapták a "dédesi kutyusok" a Gina és a Patrik nevet. Megbeszéltük a családdal, hogy mi segítünk mindenben, és a jövő hét folyamán ivartalanítjuk és beoltatjuk a két kutyust, onnantól kezdve gazdira várnak, így együtt, mert ők összetartoznak! Aki csak megismerte Őket, így gondolja. Kedvesek, édesek, elbűvölő a személyiségük. Patrik félórája sem ismert engem, de el sem mozdult mellőlem, ha tehette. Ám mikor a fülébe súgva elmondtam neki, hogy most már ez a kedves, szeretetszagú anyuka az új gazdi, akkor átült melléjük, és már "csak" tekintetével sugározta: köszönöm! A kis házban, ahová bevittük őket, szépen kezdtek megnyugodni, feloldódni, és roppant módon örültek a simogató kezeknek.
Imádkozom, hogy továbbra is minden rendben legyen, maradjon az áldás a dédesi kutyusok felett, és köszönöm a Jóistennek, hogy végre, a tavalyi elkésés után, segíthettem ezen a kedves, szakállas, ölbe bújó barna leányzón! És köszönöm Mindenkinek, aki részt vett ebben a csodában, hogy alig három nap alatt elértük: a buszmegállós kutyusokból ma estére Gina és Patrik lett, egy kisfiú igaz barátai!
Még egy köszönet mindenkinek: ma többször változott Buksi kutya sorsának alakulása, úgy nézett ki, nem kerül ideiglenesbe, mert gazdik jelentkeztek érte. Még Szlovákiából is eljöttek érte, Miskolcra, de ekkor sajnos nem alakult ki a szimpátia. Ám éppen, ahogy ezt megtudtam az engem kétségbeesetten hívó szlovák hölgytől, és kezdtem teljesen összezavarodni, amikor újra csörgött a telefonom, és egy kedves hölgy hívott Budapestről, hogy ő teljesen beleszeretett Buksiba, az előző kutyusuk öregségben meghalt, és már éppen keresgéltek barát után, amikor meglátta Buksit, és azonmód keresztül szúrta a szívét Cupido nyila. Úgyhogy hozzájuk költözik Buksi, akire egyébként egy hideg sintértelep sivár rácsai vártak volna... Anikó és Lakos úr már úton vannak Érte Miskolcra, csak közben cicákat mentenek, és egyéb "hétköznapi" dolgokat tesznek.:)
Úgy néz ki, sikerül, mind a hármuknak, ne kiabáljuk el, de kezdjük el megköszönni, hogy megint áldás volt három Ózd környéki kutyus ügye felett.
Nagyon fáradt vagyok, hagy ne soroljam fel, ki mindenkinek vagyok még hálás, aki segített, drukkolt, továbbított, befogadott (volna), telefonált, intézkedett, etetett, felajánlott, biztatott, az úgyis tudja...
Pár képet mellékelek,ezekben benne lesz minden.
Szeretettel és köszönettel: Ildikó
05.14.
A dédesi kutyusok jól vannak, Buksi kálváriája folytatódik, de megmenekült!
Beszéltem a két kutyus befogadójával, minden rendben van, nem szöknek, eszükben sincs, sőt, ágyban alszanak. Ezt nem is olyan régen, a buszmegállóban, ázva-fázva, korgó gyomorral biztos álmukban sem remélték. Pedig megkapták, és meg is érdemelték. A nagy kutyus már barátkozott velük, a kisebb még nem. Kimennek az udvarra, pisilnek, szétnéznek, de aztán mennek is vissza a kisházba, az ő kis birodalmukba, ahol étel-és szeretetszag van, nehogy még a végén valaki bezárja az ajtaját… Jövő héten állatorvos, és aztán gazdira várnak, közösen, ahogy már említettem, addig pedig nagyon jó helyen vannak.
BUKSI-ÜGY. Buksit borzasztó sok rossz érhette már ebben az életben, sok bántás, árulás, csalódás. Sok kell ahhoz egy kicsi kutyaszívnek, hogy annyira megtörjön, és megkeményedjen, hogy az ő rajta segíteni akaró emberekbe beleharap. Buksit ilyenné tette az élet… az emberek. A mi felelősségünk, hogy Buksi nem találta meg a hangot egyik gazdijelölttel sem,és végül Lakos úr és Anikó visszamentek érte, és elhozták őt. Most vagy Lakos úrnál lesz, vagy a monori panzióban. Emberek! Buksi nem rossz kutya és végképp nem menthetetlen. Egy kutyához sosem közelíthetünk félelemmel, mindig tudni kell: a veszélytől való félelem, a változások okozta stressz, a fájdalmas múlt és az erős hatodik érzék együttesen kiválthatják egy kutyából, hogy agresszív, támadó és bizalmatlan. Ezt meg kell érteni, el kell fogadni, és türelmesnek kell lenni. Nem csak úgy a nagy világba beszélek. Közületek és a városomban is sokan ismerik Danikát. Danika egy kb.5-6 éves csivava- pincser keverék fiú, akinek nagyon kemény élete volt éveken át szigorú gazdái mellett, hozzá jött egy izgága vérmérséklet, és aztán sintértelepre került, aztán egy családhoz ki, ott nem igazodott, gyereket megharapta, telepre vissza, rácsok mögé, aztán egy hölgyhöz ki, egy pincébe, de itt szerették, ám sokat volt egyedül, aztán nekiment a nagy kutyának, majdnem belehalt (mármint Danika és nem a nagy kutya), ekkor én már régóta hirdettem, ide azért nem hoztam soha, mert tudtam, ő nem tűri meg a kutyákat, itt meg más sincs, csak kutya. És még azon túl is kutya. De mikor így újra bajba került, nem tehettem mást, nem engedhettem vissza a telepre, tudtam, félelmében, bizonytalanságában olyan, amilyen. Megjött, tiszta idegbajosan, ment volna mindenkinek, alig tudtam behozni, három napig a fürdőszobámban élt, konkrétan kétszer nem engedett ki a kádból, de ráhagytam mindent. Vártam türelemmel, hogy majd ő nyit. Már második este pórázt és nyakörvet tettem rá, és először csak egyedül, elvittem sétálni. Megtört a jég! Imádta. Másnap már Marykét is vittem, ugatta, semmi több nem volt, néha ráugrott hátulról, de aztán elfogadta a kisasszonyt. Harmadnap azt mondtam, Dani fiú, ha nem nyírod ki a macskákat, bent fogsz élni velem a szobában. Azóta az ágyamban, a paplan alatt alszik, levakarhatatlan, védelmez, és ő, aki a gazdijelöltnek beleharapott az arcába és a boltosnak a lábába, mára kezes bárány lett, ugat, de csak menősködésből, és arra vár, hogy simogassák, dicsérgessék, danikázzák. Hiszem, érzem, hogy Buksi is ilyen, ráadásul ő a kutyákkal jól ki is jön. Egy olyan emberre lenne szüksége, végleges gazdiként, aki türelemmel, megértéssel, tisztelettel van az állatok felé, és nyugodtan, csendesen él. Buksi intelligens kutya, csak bezárta a szívét a sok rossz miatt, nincs ezzel semmi veszve, csak meg kell találni a kulcsot. Bizalommal, nyugodtan, bátran kell a kutya felé nyúlni, sosem félve, sürgetően, vagy erőszakosan. Én ebben hiszek, és még sosem fizettem rá. Menthetetlen kutya nincs, csak tehetetlen ember. Egyet leszögeznék: Buksit S.O.S. kellett megmenteni, ezért nem volt idő utána járni a dolgoknak, miskolci befogadói egy szóval nem említették, hogy ilyen problémák merültek fel a kutyánál. Az első jelölt ezért nem tudott mit kezdeni a jelenséggel, nem is erre számított. A 2. jelölt tudott róla, akkorra már- mivel kiderült- előre szóltunk, hogy ilyen és ilyen a Buksi, türelem, nyugalom és gyerekmentes terület kell. Azt az ígéretet kaptuk, hogy ők ezt kezelni fogják tudni. Ebben az ügyben nincsenek felelősök, hibásak, egyszerűen csak így jött ki a lépés, hiszen a kutyamentés képlékeny dolog, sosem tudhatjuk biztosra, mi lesz a következő történés. Nem csak a kutyák kiszámíthatatlanok (bizonyos téren), hanem az emberek is. Sokan nincsenek felkészülve problémás kutyák fogadására, rehabilitációjára, nincs is ezzel semmi baj, sokan vagyunk sokfélék, ahogyan a kutyák is, így nekik nyugodtabb, nem megtört kutyusokat kell ajánlani. Ezért ezután mindenkit megkérünk, pontosan mondja el, milyen kutyust szeretne, milyen az ő életmódjuk, stb, és kontra, azt is kérjük, hogy aki kutya megmentésében kéri a segítségünket, vagy az én segítségemet, akkor a valóságnak megfelelően írja le a kutyát, hiszen ő ismeri, és autó, idő és állandó segítő híján nem mehetek el Ózd és Borsod megye különböző tájaira, hogy megismerjek minden bajba került lelket személyesen. Egy fotó és a leírtak alapján tudom elképzelni az ő lelkét, sorsát, és így tudok hatékonyan segíteni. A kutya helyzetén csak javítunk ,ha mindent elmondunk (pl, hogy utálja a macskákat…),hiszen sosem fogom azt mondani, hogy rajta meg se próbálok segíteni, hanem legfeljebb nem magamhoz fogadom be, vagy nem kisgyerekes család mellé ajánlom be, hanem a legmegfelelőbb megoldást kereshetjük meg. Azért is mondom,hogy ne keressünk felelősöket, mert nincsen bűn, tehát bűnös sem lehet, Buksi nem került sintértelepre, utcára, nem ölte meg egy injekciós tű, hanem ÉL, megmenekült, és ez a lényeg egyedül, most már biztonságban, szerető kezek közt van. Ezen kezek közt egyébként angyallá változott az előzőleg őrjöngő haramia, bújt, puszit osztott, Lakos urat már védelmezi is, és a kocsiban sem volt vele egyszer sem baj az útjai során. Mondom, kiköpött Danika, és ezért különösképpen szeretném, hogy valaki megváltsa Buksit, mert ő egy nagyon értékes kutya, csak ezt nem meri egykönnyen kimutatni, annyiszor érte visszautasítás és bántás a feltétlen szeretetéért. Most már tudjuk, milyen is Buksika valójában, ennek tudatában keressük a gazdit, a fentiekből kiderül, milyen is legyen ez a gazdi, aki arra született, hogy kiegyengesse egy sokat bántott kutya összeráncolt lelkét…
Kicsit melléfogtunk, ez igaz, de csak az nem téved soha, aki semmit sem csinál, ezért én ezt a tévedést nem szégyellem, sőt, inkább büszke vagyok arra, hogy a mi kis hármasunk –és persze, még az a rengeteg ember, aki mellettünk és mögöttünk áll- most sem engedte meg, hogy egy kutya, egy élet feleslegesen véget érjen. Buksi él, és ha bonyodalmakkal teli is az útja, mégsem hagytuk magára, ahogyan Zarát, illetve Jacksont és a kis Rodrigot sem. Sokból néhányszor mellé fog az ember, de ha nem küzd addig, míg jót nem varázsol végül a rosszból, a bajból, akkor nem méltó arra, hogy állatvédőnek vallja magát. Ezt senkire nézve sem bántásból írom, csupán arra szeretnék reagálni, akik szerint meg kellett volna néznünk, kit és hova adunk. Én erre azt mondom, vagyunk egy páran ezer feladatra, ha valaki úgy érzi, néha már nem teljesítünk olyan jól, akkor lehet jönni segíteni, terepet felmérni, kutyát megismerni, költségekbe pótolni, és még annyi minden van, amit a felelősségre vonás és kioktatás helyett csinálni lehet… Bocsánat, de mindez kikívánkozott, egy-két levél elolvasása után.
A többieknek viszont nagyon köszönöm a biztató szavakat, enélkül az ember már rég elfáradt volna, ez szükséges, ahogyan a megmentett dédesi kutyusok tekintete és Buksi boldogságának reménye is.
Állatbaráti szeretettel: Fazekas Ildikó
Ózd, 2010. május.15.
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
AJÁNLOM AZ OLDALT
