| Versek : Azok emlékére, akiket cserben hagytak... Motika Tamás verse |
Azok emlékére, akiket cserben hagytak... Motika Tamás verse
Ildikó 2008.06.29. 22:28
A verset,saját szerzeményét, Motika Tamástól kaptam, és amikor elolvastam, a sírás már az elős soroknál rám tört. Azok, akik egy kocsiból kihajítják az állatot, aki számít rájuk, aki tűzön-vízen követné ŐT, azok néha próbáljanak meg az állat lelkével gondolkodni, hogy mit is érezhet az, aki ott áll napokig az úton, és várja, hogy visszajön érte az EMBER. Bár nem hiszem, hogy ez menne nekik, nincsenek olyan magas lelki szinten a cserbenhagyók, mint a cserbenhagyottak.
Már csak emlék!
Az maradt egy labda, Egy kisfiú ki szorongatta, Két nagy, ki öt babusgatta,
Egy tál, amire a nevem volt írva, Egy ház, mihez ha közel jöttek, én ugattam.
Egy csont, mit ezért kaptam!
Emlékszem még rád! Sétáltattál, csak velem játszottál, mindenkinek mutogattál,
rám, büszke voltál! (és én is rád)
Szerettél, és óvtál! Mikor beteg voltam mellettem aludtál, én is mikor te voltál,
anyukád hiába dorgált, te csak rám hallgattál!
Tudom nem a te hibád! Hogy mindez emlék már, nincs már labda, teli tál,
csont mit adtál, ház, ahova nem jöhet be postás!
Éhes vagyok, mindenem fáj! Fázom, bundám tiszta sár, kergetnek a nagy kutyák,
EGY ÚTRA VIGYÁZOK, AHOVA KIRAKTÁL!
Motika Tamás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
