Tavasz elején érkeztél, Farkaslyukból, ahol kóboroltál, csavarogtál, és már gonosz kezek kerestek Téged, elvadított kutyák elé szántak, áldozatul… Keresztül húztuk mocskos tervüket, és kérésemre Érted mentek. Egy napon érkeztél Anettel, csak te kistestű voltál és fiú. Fekete, fehér zoknikkal. Kedves, bújós, „értemjöttél-tekintetű”, ha ez így érthető. Míg az utcán sínylődtél, érzem, mindvégig tudtad, egyszer érted jövök majd, és megmentelek. És akkortól, hogy ide kerültél hozzám, tudtad, mindvégig tudtad, egyszer érted jön valaki, aki beléd szeret, téged akar és társául választ. Annyi reményvesztett nap után, annyi meghiúsult befogadás után, mai napon eljött a Te napod. Sandokan napja… Akkor virradt fel, mikor egy fiatal ember megkeresett, hogy szülei kutyust szeretnének, egy kölyök fiút. Megnézte Wesykét,és ígérte, még jelentkeznek. Így is lett. Ma eljött újra és elhozta borsodnádasdi szüleit is, akiknek tetszett, tetszett Wesyke, de valami hiányzott. És akkor feltűnt látómezejükben, lelkük látómezejében Sandokan, a fiatal, egyéves, fekete, fehér zoknis, keverék legényke, Sandokan, az ivartalanított bűbáj, aki, amikor a hintaágyon, őt simogatva, elaludtam, másfél órán át nem mozdult, hogy ne ébresszen engem fel. Előkerült a megható ragaszkodású, szeretetre kiéhezett Sandokan, és a kedves idős pár észrevétlenül beleszeretett a hűséges, barna tekintetbe. Hogy mikor találta el őket Cupido nyila, azt magam sem tudom, pedig végig jelen voltam, én már csak arra eszméltem, hogy Sandokan után érdeklődnek, kis fején egy öreg tenyér, kétszer két tekintet egymásba fúródik, és megtörténik az oly régóta várt:Sandokant kiválasztják… És már felkerül a nyakörv, boldog a kis fekete kutya, sürgölődik, élvezi a helyzetet, már morog a kerítés rácsain át a többiekre, a barátokra, hiszen tudja, egy új élet vár rá, és lélekben már elindult… A kapun kívül még elbúcsúzunk, ölelem magamhoz az apró kutyatestet, ő pedig hozzám bújik, szemeimbe néz, szinte mosolyos és köszön mindent, akárcsak én… Utolsó szavak, utolsó érintések… ez a perc is eljött… Sandokan előre ül, a bácsi ölébe, ajtózáródásig szemeimbe fúrja tekintetét, elköszön és mindenért hálás… Aztán látom, kisfejét már a bácsi mellkasára támasztja, az ő szemeibe néz immár, és most már örökké… Tudja jól, kicsi szíve mindent pontosan érez: újélet kezdődik, egy igazi otthonban, egy szerető családnál… Nálam csak megszálltál, kicsi Sandokan, a szükség idején, barátommá váltál, és a te álmod az én álmom része lett. Egy szép része. Mert kiválasztottak, Sandokan. Érted jöttek…
Fazekas Ildikó
Ózd, 2010. 05. 29.
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
AJÁNLOM AZ OLDALT
