00:00 Látogatás és bőséges etetés Kiskapudon, kutyás Marika néninél és Pistinél. Kiderül Apolló valódi neve. A mai napon nagyon sok kutyust és cicát is sikerült jóllakatni, ezért hálás köszönet illeti Holló Leleszi Tamást, Kovács Krisztiánt, Rasztoka Zsuzsát és Kovács Béla bát. Az adományba kapott étellel felszerelkezve Béla bá és én útnak indultunk. Először kimentünk Marika nénihez, ahol ismét egy új kutyus kapott otthont, és egy vemhes cicát is befogadott a többi mellé. Saját cicájának is megszülettek a kölykei, négy gyönyörű apróság. Az öreg Bogár most sokkal jobb színben volt, hála a szeretetteljes gondoskodásnak. Kapott tablettát is az idős pulihölgy, reméljük, sikerül mind jobban megerősödnie. Az összes kutyus és cica boldogan és hálásan fogadott minket, a gazdival együtt. Nyugodt szívvel mentem tovább, tudván, hogy egy ideig biztosan teli pocival alhatnak el ezek a megmentett négylábúak.
Útunk tovább vezetett a Pázmány útra, Pistihez, ahol a két felkarolt tacsi mellett Apollónak is vittünk sok-sok földi jót. Ám ekkor tudtuk meg, hogy az öreg, jámbor kutyusért ma reggel jelentkezett a gazdája. Elmondása szerint égre-földre kereste a kutyust, aki kiugrott a kerítésen, és egy másik kutyával összeverekedett, ekkor szerezte sérülését. Apolló valódi neve Néró, és Pistiék szerint láthatóan örült a gazdájának, ugrált rá és vidáman fogadta. A gazdi pedig megköszönte a gondoskodást kutyájáról, és boldogan elindult vele haza. Remélem, ezután jobban vigyáz rá, és ennek a kedves, öreg négylábúank többé nem kell ijedten bolyongania.
Utolsó állomásunk Kiskapudon volt, ahol megint kitörő örömmel fogadtak a kutyusok. Bőségesen vittünk ennivalót, amiből mind a hatan degeszre ették magukat. A kicsi Pocúrok már erősen gondolkodnak rajta, hogy lassan engedik magukat megsimogatni. Sajnos, Lexi németjuhász megint hátra került, a múlt heti kényelem itt már nincs meg. Türelmetlenül várta ő is a kaját, ahogyan Rexi is. A Picúrok bőre már szinte teljesen kezd rendbe jönni, már csak egyiküknek lenne szüksége még egy fürdetésre,ám ehhez még több bizalmat kell tőle kapnom. Az etetés végén, a szeretgetések után mindegyik kutyus félre vonult egy-egy csonttal, szemükből áradó hálájukkal köszöntek el tőlem. |