00:00 Szállj el, kismadár! Két kölyök is gazdira lel. Ma reggel a két hete szobámban élő Gerlécskére nagy kaland várt! Már napok óta teljes biztonsággal repkedett, szekrénytetőről ruhaszárítóra, ruhaszárítóról fali dísznövényre. Az első napoktól eltekintve nem volt kalitkában soha, így most nagyon nem értette, miért veszem elő. Közel egy órás kergetőzés után végre sikerült megfognom. Mióta ügyesen használta szárnyait, már csak ritkán engedte, hogy simogassam. Egyre önállóbbá vált, és pár napja már neki-neki repült a zárt ablaknak, vágyott a szabadság után. Így ma kalitkástul beültem vele Anya kocsijába, és nekiindultunk a Világnak! Visszavittük oda, ahol kiesett a fészekből. Anya és én folyamatos esélylatogatás közepette letettük őt a nagy fa alá, és remegő kezekkel levettem felőle a kalitka tetejét. Meglepetten nézett szét, nem értette a szél suhogását, az ismeretlen zajokat a tévé hangjához és az én beszédemhez szokott madárka. Ám győzőtt az ösztön és a szabadság utáni vágy. Pár pillanat, és az én gyönyörű balkáni gerlém felszállt a magasba, és a nagy fa közepéig meg sem állt. Két nagyobb galamb azonnal hozzá repült, ő pedig a szabadságtól megszédülve még fentebbre szállt, új barátai társaságában. Nagoyn megható pillanat volt, Anya és én sokáig összeszorult torokkal néztünk utána, amíg csak szem elől nem tévesztettük. A ház lakói vek óta etetik a környék gerléit, megígérték, hogy felkarolják majd Madarat. Különleges tollazatáról majd megismerik, mondtam, ők pedig kedvesen mosolyogtak. Hiszen Ő csak nekem annyira különleges! Repülj, Madár, kis Balkáni Gerlém, vigyázz magadra új világodban! Sosem felejtelek! Te ismertetted meg velem a szárnyasok világát, azóta még jobban megnézem az ég madarait, és nem fogok félni, ha egy kis, rászoruló fiókát hoz újra útamba a Jóisten. Vigyázz a varjakkal, a rossz emberekkel, a gonosz gyerekekkel! Repülj, Gerlécske, légy szabad, hisz annak születtél!
A tegnap érkezett németjuhász jellegű kiskutyákból egyet már el is vittek korán reggel. Ez a kedves család már régóta várta a hívásom, és tudom, nagyon jó helyre került Rocky, a híd alatti halálra ítélt kiskutya!
Este egy kedves fiatal pár jött, egy idős, kutyaszerető bácsinak barátért. A kezdeti ijedtség után hihetetlenül pajkossá vált tacsilányok közül választották ki Sziszit, a kis fekete tündért. Ma sem keltem fel hiába. |